Megjelent: 6 éve

Hatszázezer ipari állás szűnt meg az Egyesült Királyságban

Nagy-Britannia feldolgozóipari az elmúlt évtizedben nagy visszaesésen esett át, hatszázezer állás megszűnésével immár alig hárommillió ember dolgozik csak a gyártás területén. London, Skócia és Északnyugat-Anglia van a legrosszabb helyzetben.

Igencsak komoly munkaerő-piaci átalakuláson ment át az utóbbi tíz évben az Egyesült Királyság. 2007-ben az Egyesült Királyságban 3,5 millió állandó és időszakos feldolgozóipari munkahely volt, ezek a pozíciók a brit foglalkoztatottság 12 százalékát tették ki. Az arány 2016-ra alaposan lecsökkent, a 2,9 millió ilyen állással immár tíz százalék alá süllyedt (9,2%) - írja az autopro.hu.

A trend ráadásul folytatódni látszik, az ország legnagyobb autógyártója, a Jaguar Land Rover például áprilisban bejelentette, hogy több mint ezer munkahelyet szüntet meg a brexit és a dízelautók jövője miatti bizonytalanság miatt. A gyártó ugyanakkor jelentősebb, 450 millió fontos (163 milliárd forintos) kormányzati támogatás hatására beleegyezett, hogy következő generációs elektromos autóit az Egyesült Királyságban építi.
A munkahelyek számának csökkenése elsősorban nem a Brexitből eredeztethető, hanem a 2008-as válságból, ugyanis az akkori hanyatlásból sok vállalat nem tudott megfelelően talpra állni, közülük sokan a tengerentúlra költöztették a gyártást. Míg sok országnak sikerült elérnie a válság előtti szintet gazdaságával, a brit gyártószektornak ez nem sikerült.

Bár az alacsony olajárak és az értékéből veszítő font ideiglenesen elősegítette, hogy a gyárak 2016 és 2017 folyamán növeljék exportjukat, ám a brexit tárgyalásai, és az olajárak és drágább font miatti bizonytalanság ismét megnövelte az importköltségeket. Ennek következményeként visszaesett a termelés, a vállalati szektor pedig elbocsájtásokba kezdett.

Londonban az elmúlt tív évben 27, Skóciában 22, az északnyugati területeken pedig 21 százalékkal csökkent a gyártósori munkahelyek száma. Abszolút értékben a legrosszabb helyzet utóbbi régióban ált elő, ott 93.500 munkahely szűnt meg.
- A vállalatok továbbra is rendkívül optimisták, de kezdjük látni a jelenlegi politikai és gazdasági bizonytalanság hatásait az Egyesült Királyság feldolgozóipar, mondta el Tom Lawton, a BDO üzleti tanácsadója.

Autopro.hu

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek