kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A MASZSZ azt kéri a képviselőktől, ne szavazzák meg a cafeteria eltörlését

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nyílt levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, hogy ne szavazzák meg a cafeteria adóztatásának tervezett változtatását, mert véleményük szerint azzal a dolgozók fizetésének csökkentéséről is szavaznak - írja az MTI.

images

Kordás László, a szövetség elnöke elmondta miután a kormány nem fogadta el javaslatcsomagukat, a törvényalkotási bizottság ülésén pedig nem kapott szót, így szeretnék meggyőzni a pénteki végszavazás előtt a döntéshozókat, hogy "ne vegyenek részt a nettó jövedelmek csökkentésében".

Kikérik majd a szavazási jegyzőkönyvet, "így, amikor eljön az igazság pillanata", és februárban azt látják a dolgozók, hogy elvonták tőlük az iskolakezdési támogatást, az albérleti hozzájárulást, akkor tudják, hogy ki az a képviselő, aki ezt "megszavazta, és elvette tőle" - tette hozzá.

A szakszervezeti vezető emlékeztetett, hogy a kormány egy hónapja benyújtott törvényjavaslata megemeli a munkáltatói hozzájárulások adóterheit, így az önkéntes pénztárakba való befizetés hozzájárulása, az iskolakezdési támogatás, az albérleti hozzájárulás, az üzemi étkezés, a lakásmegtakarítások azonosan adóznak a bérrel.

Ez nagy problémát jelent, mert a munkáltatók, nyilatkozataik szerint, nem költenek többet bérre és béren kívüli juttatásokra, és azzal, hogy a juttatások adóterhe nő, a dolgozók nettó jövedelme csökkenni fog - mondta az elnök.

Számításaik szerint egy most 395 ezer forintos cafeteria éves szinten 90 ezer forinttal csökken, "ennyit vesz el az állam az emberektől". Több mint 20 ezer cég ad cafeteriát a munkavállalóinak, a változások közel kétmillió embert érintenek - mondta.

Kordás László közölte: az érdekegyeztető tanácsban azt javasolták, hogy a kormány három pontban változtasson álláspontján: egyrészt maradjon meg az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári munkáltatói befizetések kedvezménye, másrészt maradjon meg a határon belüli mobilitást segítő kedvezmény, a harmadik pont a diákhitel és az iskolakezdési támogatás kedvezményének megtartása.

"Varga Mihály pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy mérlegelik a javaslatok tartalmát, de e pillanatban nem látunk olyan módosító javaslatot, ami azt tükrözné, hogy az elvárásainkból, javaslatainkból bármit is befogadott volna a kormány" - fogalmazott.

Az elnök szerint a munkáltatók első lépésben várhatóan még nem változtatnak a cafeteria rendszerén, de a második lépés már lehet az, hogy ezt az összeget pénzben adják a dolgozóknak, hiszen ugyanannyit adózik, mint a bér, és így a cafeteria lassan megszűnik.

Kitért arra is, ha a béren kívüli juttatások átvándorolnak munkabérbe, akkor országos szinten statisztikailag kimutatható lesz, hogy a bérszínvonal emelkedik, " úgy, hogy a munkavállalók helyzete valójában romlik".

Szólt az irányított fogyasztásról is, hiszen a cafeteria 70-80 százaléka valószínűleg a SZÉP-kártyára vándorol, és azoknak a szálláshelyeknek, vendéglátóhelyeknek a bevétele nő, ahol el lehet költeni a juttatást.

A törvényjavaslat szerint a szálláshelyet, vendéglátást és szabadidőt tartalmazó SZÉP-kártya marad az egyetlen kedvező adózású cafeteria elem.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetője Salgótarjánban hangsúlyozta, hogy ha januárban hatályba lép ez a törvény, akkor az őszi bértárgyalásokra külön stratégiával készülnek azzal a céllal, hogy a munkavállalók nettó pozíciója a lehető legkisebb mértékben romoljon.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk