kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A Brexit után is szükség lesz az EU-munkaerőre

Közös nyílt levélben szólította fel a brit kormányt száznál is több brit mezőgazdasági szövetség annak biztosítására, hogy az ágazat a brit EU-tagság megszűnése után is akadálytalanul alkalmazhasson EU-állampolgárokat. A brit mezőgazdasági termelők országos uniója (NFU) által szervezett és közzétett felhívás szerint életfontosságú, hogy a szektor a Brexit után is hozzáférjen az állandó és a szezonális EU-munkaerőhöz - írja az MTI.

images

images

A levél szerint ugyanis a nagy-britanniai munkanélküliség országos átlagban is mélységi rekordokon jár, és a brit élelmiszerágazat beszállítói láncolatának jelentős része éppen olyan térségekben működik, amelyekben különösen alacsony a munkanélküliségi ráta.

A kormányhoz intézett nyílt levél szerint ebben a helyzetben a mezőgazdasági ágazat számos üzleti vállalkozása már most is nehezen talál hazai munkaerőt.

A felhíváshoz csatlakozó agrárszervezetek hangsúlyozzák, hogy a munkafolyamatok automatizálása még hosszabb távon sem lesz képes minden mezőgazdasági feladat ellátására, ráadásul az ilyen jellegű beruházások végrehajtása a magas költségek miatt sok mezőgazdasági vállalkozás számára nehézséget jelent.

A közös levél felhívja a figyelmet arra is, hogy a brit élelmiszer- és italgyártó ágazat rendkívül kiterjedt beszállítói hálózata 3,8 millió embernek ad munkát - ez a nemzetgazdasági szintű alkalmazotti állománynak több mint a 10 százaléka -, éves termelési értéke 112 milliárd font (csaknem 41 ezer milliárd forint), és a brit élelmiszer-, takarmány- és italexport 60 százaléka az Európai Unió piacaira irányul.

Mindezek alapján az ágazat "sürgősséggel felszólítja" a brit kormányt arra, hogy az uniós munkaerő további alkalmazhatóságának biztosítása mellett tegye lehetővé az "akadálytalan, súrlódásmentes" kereskedelem folytatódását is az EU-piacokkal a brit EU-tagság megszűnése után.

A brit agrárszektor nem először tesz közzé hasonló felhívást. A brit mezőgazdasági termelők uniójának tavalyi éves kongresszusán a szervezet akkori elnöke, Meurig Raymond elmondta: a brit agrárszektornak jelenleg évi 85 ezer, 2021-ben már 90 ezer idénymunkásra lesz szüksége, és e munkavállalók nagyon nagy többsége a kelet-európai EU-országokból érkezik. Raymond szerint ha a brit mezőgazdaság az EU-tagság megszűnése után nem fér hozzá e munkaerőforráshoz, "a földeken fog elrothadni a termés".

Az utóbbi időben több más brit szakmai szervezet is a külföldi EU-munkaerő szükségességére hívta fel a brit kormány figyelmét a Brexit-tárgyalásokkal kapcsolatban.

A Brit Vendéglátóipari Szövetség (BHA) legutóbbi felhívásában közölte: a brit éttermekben dolgozó felszolgálók 75 százaléka, a szakácsok 25 százaléka, a szállodák takarítási és egyéb fenntartási feladatokat ellátó személyzetének 37 százaléka más EU-tagállamokból érkezett.

A hét legnagyobb brit építőipari szakmai szervezet nemrégiben közzétett közös felhívásában hangsúlyozta, hogy a brit építőipar munkavállalóinak 12,6 százaléka Nagy-Britannián kívül született, 5,7 százalékuk pedig az Európai Unióba 2004-ben felvett közép- és kelet-európai országokból érkezett.

A közös nyílt levél szerint azonban ez csak az országos átlag, Londonban például 50 százalékhoz közeli a külföldi EU-munkavállalók aránya az építőiparban.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk