kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Sztrájkolnak a közalkalmazottak és a vasúti dolgozók Franciaországban

A közszolgáltatások színvonalának és kivételezett helyzetük megtartásáért sztrájkolnak csütörtökön a közalkalmazottak és a vasúti dolgozók Franciaországban. A kormány reformjai elleni tiltakozásul meghirdetett munkabeszüntetést 180 tüntetés kíséri országszerte - írja az MTI.

A vonatoknak mintegy fele közeledik, és a privatizációtól tartó vasutasok együtt vesznek részt a felvonulásokon a tiltakozást szervező közalkalmazottakkal, akik az 1968-as diáklázadások kezdetének ötvenedik évfordulóján szervezték a munkabeszüntetést. Párizsban a vasutasok délután 1-kor a Gare de l'Est pályaudvarról vonulnak a Bastille térre, ahol csatlakoznak hozzájuk a közalkalmazottak, hogy együtt meneteljenek a gazdasági minisztérium elé. A vasúttársaság arra számít, hogy legalább 25 ezer vasutas vesz részt a megmozdulásban, amelyet a baloldali ellenzéki pártok is támogatnak.

A közoktatásban dolgozóknak átlagosan negyede vesz részt a munkabeszüntetésben, és több kórházban csak a sürgős esetek látják el csütörtökön.

Ez a második alkalom Emmanuel Macron elnökké választása óta, hogy a közalkalmazottak utcára vonulnak. Október 10-én több százezren tiltakoztak az ellen, hogy a kormány a fizetések befagyasztása mellett 120 ezer munkahely megszüntetését tervezi a következő öt évben a közszférában, ahol 5,64 millióan dolgoznak. Az intézkedés célja a francia költségvetési hiánynak a GDP-arányos 3 százalék alá csökkentése.

A tiltakozók úgy vélik, hogy a kormányzat "szét akarja robbantani" a közszolgáltatásokat az új reformokkal, amelyek bizonytalanná tennék a közalkalmazottak helyzetét azáltal, hogy ezentúl határozott idejű szerződéssel is lehetne munkatársakat alkalmazni, valamint bevezetnék a teljesítmény alapú díjazást és az önkéntes alapú csoportos leépítés lehetőségét, ami eddig tabunak számított Franciaországban.

A sztrájkfelhíváshoz először csatlakoztak a vasutasok, miután a kormány rendeltekkel kívánja megreformálni az állami vasúttársaságot (SNCF).

A 140 ezer embert foglalkoztató és közel 50 milliárd euró adósságot felhalmozott SNCF reformja és modernizációja Emmanuel Macron államfő egyik legnagyobb feladatának ígérkezik, 1995 óta szinte mindegyik kormány megpróbálkozott vele, de a szakszervezeti tiltakozások nyomán feladta. A kormány legfőbb célja, hogy megszüntesse a vasúti dolgozók kivételezett helyzetét, amely a munkahelyek életre szóló szavatolását és az 50 és 55 év közötti nyugdíjba vonulást teszi lehetővé, miközben a franciák többségére a 62 éves nyugdíjkorhatár vonatkozik.

A hivatalos reakciók alapján a kormány "nyugodt és bizalommal" folytatja a reformokat, miután meggyőződése alapján a franciák azért választották meg államfőnek Emmanuel Macront, hogy átalakítsa Franciaországot. Ezért az államfő, akinek tetszési mutatója ismét visszaesett az 50 százalék alá, azt kérte a szerdai kormányülésen, hogy miniszterei türelmesen és pedagógiával magyarázzák el a közvéleménynek a reformok szükségességét.

"A kormány eltökélt az átalakítások folytatásában" - mondta Benjamin Griveaux kormányszóvivő. "Elsősorban azzal foglalkozunk, hogy mindenkit biztosítsuk arról, hogy a párbeszédek és az egyeztetések (a reformokról) folytatódnak a szakszervezetekkel" - tette hozzá.

A párizsi tömegközlekedési vállalat, az RATP szakszervezetei is sztrájkra szólítottak fel, de a buszok, a metrók és a villamosok normál menetrendben közlekednek, a sztrájk nem okoz fennakadást a fővárosban. A két párizsi repülőtéren, a Roissyn és az Orlyn, valamint a fapados légitársaságokat fogadó Beauvais-i repülőtéren viszont a légiirányítók tiltakozása miatt előzetesen törölték a járatok harminc százalékát csütörtökre, a sztrájk elsősorban a belföldi járatokat érinti.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk