Megjelent: 5 éve

Közel minden harmadik magyar cégnek női vezetője van

Magyarország az előkelő 12. helyen szerepel a női tulajdonú vagy nők által vezetett vállalkozások arányát tekintve, ez az aktív részvétel a startupok esetében is megfigyelhető - írja sajtóközleményében a K&H.

1917 óta ünneplik világszerte - Magyarországon pedig 1948 óta - március 8-án a nőket abból a célból, hogy kifejezzék a nők iránti tiszteletet és megbecsülést. A nőnap tehát eredetileg nem a virággal és csokoládéval kedveskedés napja volt, hanem a nők egyenjogúságáért és a szabad munkavállalásával kapcsolatos mozgalom ünnepe. A „gyengébbik nem” jelző így manapság már nem állja meg a helyét, hiszen a nők munkában betöltött szerepe és a női vállalkozások világszerte fejlődést mutatnak és kiemelkedő sikerek fűződnek hozzájuk. A női tulajdonú vagy nők által vezetett vállalkozások szempontjából Magyarország az előkelő 12. helyen szerepel a Mastercard Női Vállalkozói Index 57 országot vizsgáló listáján, annak köszönhetően, hogy hazánkban 28,1% ezen cégek aránya. A női vállalkozások aktív részvétele a startup közösségben is megfigyelhető, aminek hátterében az állhat, hogy a nők legalább olyan szívesen alapítanak vállalkozást és valósítják meg álmaikat, mint a férfiak.

Mivel általánosságban a nők jobban tudnak kommunikálni-tárgyalni, kreatívak és empatikusak, egy startup működtetése során kiválóan tudják tehetségüket és képességeiket kamatoztatni. Ez pedig nagy előnyt jelenthet a mai világban, ahol a folyamatos üzleti és fogyasztói kommunikáció, az online jelenlét, a vizuális megjelenés és a kreatív tartalmak jelentősen hozzájárulnak egy cég sikerességéhez. A startupok esetében pedig ez fokozottan igaz, hiszen náluk jellemzően jóval rövidebb idő telik el az ötlettől a piacra lépésig.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

"Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

“Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk