Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Nem közeledtek az álláspontok a minimálbér-emelésről

A szociális partnerek nem tudtak megállapodni a 2019. január 1-jén hatályba lépő minimálbér és garantált bérminimum mértékében, elképzelhető, hogy jövő héten szerdán a kormány határoz a béremelésről - írja az MTI.

Jelenleg a minimálbér bruttó 138 ezer forint, a bérminimum pedig 180 500 forint.

Zs. Szőke Zoltán az ÁFEOSZ-Coop elnöke emlékeztetett, hogy a bértárgyalások kezdetén a munkaadók mindkét bérelemre 5-5 százalékos emelést javasoltak, ezt azonban a szakszervezetek nem fogadták el. A héten kedden a VKF-en a kormány képviselői nélkül tárgyaltak a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek. Az ülésről a kormányoldal a szociális partnerek kérésére távol maradt - tette hozzá.

A Magyar Idők információi szerint a zárt ajtós tárgyaláson a munkáltatókat képviselő szervezetek a korábbi ajánlatukat módosítva 8-8 százalékos emelést javasoltak, két évre, azaz 2019. január 1-jével és 2020. január 1-jével is vállalták volna a 8-8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést.

Zs. Szőke Zoltán az MTI-nek megerősítette, hogy a szakszervezetek a munkaadók új ajánlatát sem fogadták el.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt két évben a garantált bérminimum esetében már majdnem 40 százalékos emelés történt, ha a mostani értékét (bruttó 180 500 forint) újabb több mint 10 százalékkal növelik, akkor a bérelem bruttó értéke már meghaladja a 200 ezer forintot. Ennek az összegnek, illetve a megemelt minimálbérnek a kifizetése azonban épp a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozásokat, az ágazatokat tekintve pedig a kereskedelmet, a feldolgozóipart, az építőipart és a mezőgazdaságot érinti a legsúlyosabban - mutatott rá.

A szervezet elnöke rendkívül szerencsétlennek nevezte a helyzetet, megemlítve, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy a következő évi bérekről a szociális partnerek ne tudtak volna megállapodni. Most patthelyzet alakult ki, ezért véleménye szerint reális esély van arra, hogy a megegyezés hiányában a jövő szerdán a kormány határoz a kérdésben. Zs. Szőke Zoltán ugyanakkor kiemelte, hogy a munkaadói oldal nem zárkózik el a további tárgyalások elől.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke arról számolt be az MTI-nek, hogy csak kétszámjegyű béremelést tudnak elfogadni, ezért javasolták a jövő évi minimálbér 13, valamint a garantált bérminimum 15 százalékos emelését.

A szakszervezeti vezető elmondása szerint a munkaadói oldal képviselői úgy érveltek, hogy ajánlatuk nem tudja elérni a két számjegyű tartományt. Kordás László azonban úgy vélte, hogy a magyar gazdaság jelenlegi állapota elbírja az általuk javasolt béremelést.

A szakszervezeti vezető sérelmezte, hogy míg az egyeztetéseken a partnerek "befeszültek" és nem tudnak megállapodni, a kormány nem segíti a helyzet megoldását.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk