kapubanner for mobile
Szerző: Bánosi Eszter
Megjelent: 5 éve

Pogácsa helyett gyümölcs a meetingen: a cégek nyitottak az egészséges munkahelyi táplálkozás iránt

Az étrendi kockázatok közül az elégtelen gyümölcsfogyasztást az olajos magvak és diófélék elégtelen fogyasztása követi, majd a magas só, a kevés zöldség- és rostbevitel következik. A munkahelyi egészségfejlesztő programok azonban csökkenthetik ezeket a kockázatokat. Az általunk megkérdezett gyümölcskiszállító és catering cégek közös tapasztalata az, hogy a vállalatok egyre nyitottabbak az egészséges táplálkozás iránt, és hajlandóak a dolgozóik egészsége és motiváltsága érdekében olyan szempontokra is forrást biztosítani, melyek korábban feleslegesnek tűntek.

A munkahelyi egészségfejlesztés során egészségesebbé alakulnak a munka- és életkörülmények, illetve a munkavállalók megtanulják, hogyan vegyenek részt saját egészségük fejlesztésében. Egy 2015-ös magyarországi egészségjelentés szerint az étrendi kockázatok tehetők felelőssé a felnőtt lakosság egészségveszteségének közel negyedéért, ezek okozzák a legnagyobb egészségveszteséget az egyéb kockázati csoportok (pl. dohányzás, túlsúly, fizikai inaktivitás, stb.) között. Az egészségveszteség gazdasági veszteséggel is jár: 2010-ben ez megközelítette a 950 milliárd forintot. Az étrendi kockázatok közül az elégtelen gyümölcsfogyasztást az olajos magvak és diófélék elégtelen fogyasztása követi, majd a magas só, a kevés zöldség- és rostbevitel következik. A munkahelyi egészségfejlesztő programok azonban csökkenthetik ezeket a kockázatokat. Az általunk megkérdezett gyümölcskiszállító és catering cégek közös tapasztalata az, hogy a vállalatok egyre nyitottabbak az egészséges táplálkozás iránt, és hajlandóak a dolgozóik egészsége és motiváltsága érdekében olyan szempontokra is forrást biztosítani, melyek korábban feleslegesnek tűntek.

Az egészséges ételek megtakarítást hoznak a cégnek

„Egyre több ismerőstől hallottuk, hogy az irodában, ahol dolgoznak, néha van gyümölcsnap, amikor a cég vezetése gyümölcsválogatással "kedveskedik" az alkalmazottainak. Kicsit utánanéztünk, és szembetűnő volt, hogy mindenhol egyedi módon próbálják ezt megoldani, nemigen van olyan szolgáltatás Budapesten, ami kifejezetten ezen igények kielégítésére irányul. Mivel a családunk 15 éve gyümölcskereskedelemmel foglalkozik, ezért kialakult kapcsolatrendszerünk miatt adódott az ötlet, hogy megpróbálkozzunk egy ilyennel” - meséli Krug Dániel, a Goodbox társalapítója, aki öccsével Krug Ádámmal alapította a családi vállalkozást. Számos nyugati példa állt a rendelkezésükre, hiszen az egészséges életmód ott hamarabb beépült az emberek hétköznapjaiba: az USA-ban például olyan gyümölcskiszállító cég is van, amelynek 8-10 államban van kirendeltsége, de Nyugat-Európában vagy Afrika fejletet régióiban is sokkal korábban volt már igény ilyen jellegű szolgáltatásra, mint itthon.

A Goodbox alapítói hosszú tervezési folyamat után idén jutottak el a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb végeredményig: a friss, minőségi gyümölcsöket faládákban juttatják el közvetlenül az irodákba, otthonokba. A faládáért nem kell fizetni, ha nincs rá szükség, a legközelebbi megrendelésnél újrahasznosítja a cég. Webshopjukban előre összeállított gyümölcskosarak is rendelhetők, de a megrendelő teljesen egyedi kosarat is összeállíthat magának. A déli és egzotikus gyümölcsök kivételével hazai termelők termékeiből, idénygyümölcsöket válogatnak, hogy minőségi termékek kerüljenek a boxokba.

Krug Dániel szerint a foglalkoztatottakra való odafigyelés egyre nagyobb hangsúlyt kap a multiknál, középvállalatoknál. „Az alkalmazott, ha nem is szereti a gyümölcsöt, és vágyik a megszokott aprósüteményére, tudat alatt tudja, hogy az a helyes irány, ha a cég egy egészségesebb munkakörnyezet felé halad. Ez egy olyan plusz, ami a dolgozó számára pénzben nem mérhető, de mégis egyfajta gondoskodásnak tekinti a munkáltató részéről. Ráadásul a pogácsát másnap ki kell dobni, ha nem fogy el, (mert ki akarna száraz pogácsát enni?), addig a legtöbb gyümölcs pár napig hűtés nélkül is megtartja minőségét. Ez egy további megtakarítást jelenthet a cég számára.”

„A munkavállalók megtartásának egyik eszköze lehet az egészséges catering”

Prauda Gergő, a Mártogatós társalapítója szerint egyre bátrabbak a cégek, ha az egészséges táplálkozásról van szó, persze ez a bátorság egyfelől egy kényszerből is táplálkozik, hiszen óriási harc megy a munkavállalók megtartásáért, amihez egy eszköz lehet az egészséges, jól alkalmazott catering biztosítása. A Mártogatós catering koncepciója szerint „van élet a kaszinótojásokon, szendvicseken és sonkatekercsen túl is”, és ezt bizonyítja, hogy a 2015-ben alapított cégnél jelenleg egy hat fős csapat dolgozik, illetve tavaly nyáron meghívást kaptak az Európai Catering Szövetség éves összejövetelére, ahol beválogatták őket az 5 leginnovatívabb fiatal vállalkozás közé. Prauda Gergő műszaki menedzserként végzett magyar- és németországi tanulmányait követően, majd sok éven keresztül az építőipari, illetve épületgépészeti projektértékesítésben dolgozott. Szabadidejében egy színházi társulatban pantomimezett, itt ismerte meg üzlettársát, Takács Gergőt, aki akkor főállásban űzte a pantomimet. „Ez elsőre furcsának tűnhet, de ez a műfaj megtanított minket közös nevezőre jutni egymással anélkül, hogy megszólalnánk - ennek pedig elég nagy jelentősége van egy közös vállalkozás esetében” - mondja Gergő.

Kiinduló ötletük az volt, hogy megreformálják a mozikban kapható salsa szószos nachos mártogatóst, és a vendéglátáshoz értő ismerőseik, szállodaiparban és étterem üzemeltetésben jártas barátaik segítségével életre keltették a Mártogatóst. A közös ötletelésnek köszönhetően négy hónap alatt előálltak egy pár százezer forintos költségvetésű pop-up étteremmel, amivel letesztelhették a koncepciójukat. Csak ezt követően merült fel először, hogy a vállalati catering lesz a fő fókuszuk.

Elmondásuk szerint sok helyen lehet egészséges ételeket rendelni, vagy helyben fogyasztani, de kifejezetten catering fókuszú cég már jóval kevesebb van a piacon. „Van ugyanis egy nagyon lényeges különbség az éttermi (vagy bisztró) kiszállítás, illetve a catering cégek között. Az előbbi úgy építette fel a működését és a menüt is arra tervezte, hogy ott helyben, azonnal elfogyasszák az ételeket. Ha éppen egy vállalat rendel tőle cateringet, akkor is ezt csomagolja be, majd ezt is szállítja ki. A mi esetünkben a komplett rendszer és a menü is úgy lett kifejlesztve, hogy ott nézzen ki legjobban és ott legyen a legfinomabb, ahova éppen bekészítjük. Mindent ennek megfelelően tervezünk meg” - magyarázza Gergő, aki szerint mindemellett a fenntarthatóság, a különböző ételérzékenységek kiemelt kezelése is egy olyan vonzóerő, ami miatt a cégek szívesen rendelnek a Mártogatóstól.

Magyarorszgáon még kialakulóban van a vitamin- és gyümölcsfogyasztás kultúrája a munkahelyeken

A Fruit and More-t 2015-ben alapította Nagy Gábor és párja, mindkettőjüknek közgazdasági végzettsége van. Az ötlet egy baráti beszélgetés apropóján jött, ahol a céges meeting volt a téma. Egyetértettek abban, hogy tulajdonképpen mindenki ugyanazt a megszokott, unalmas, nem mellesleg egészségtelen ételt eszi, a változatosság a pogácsákban és - jobb esetben - a szendvicsekben ki is merül. Ezek után szinte magától jött az ötletük, hogy mennyivel különlegesebb, egészségesebb és vidámabb lenne egy ilyen megbeszélés, ha ezen ételek mellett ott lennének a szép, érett gyümölcsök is. Partnereink között azóta megtalálhatóak a legnagyobb logisztikai cégek, a kis design stúdiók, de a különféle alapítványok, egészségügyi szervezetek is. „Külföldön, főleg a nyugat európai országokban és az Egyesült Államokban az egészséges életmódnak és a tudatos étkezésnek, gyümölcs-, zöldségfogyasztásnak már hagyománya van, rengeteg cég foglalkozik irodai gyümölcs kiszállítással. Magyarországon viszont a vitamin és gyümölcsfogyasztás kultúrája még kialakulóban van, mi ezt szerettük volna kicsit megreformálni.

A napi 8, sokszor 10 vagy még több munkaórát is az irodában töltő dolgozó szervezete és egészsége egy idő után megsínyli ezt az életmódot, ezért elsődleges szempontjuk az volt, hogy megmutassák a cégeknek, ezt másképp is lehet” - mondja Nagy Gábor. „Családi vállalkozás lévén minden munkafolyamatot maguk végeznek és ellenőriznek a beszerzéstől kezdve az összeválogatáson át a gyümölcsök kiszállításáig, ezen felül zöldségeket, magvakat és aszalt gyümölcsöket is szállítanak a partnereik igényeihez igazodva. A gyümölcsöket a Budapesti Nagybani Piacról, őstermelőktől és a helyi piacokról szerezik be a kiszállítást megelőző este, ezzel garantálják azok frissességét.

Az egészséges munkavállaló jót tesz az üzletnek

Az egészséges munkavállalók 25 százalékkal nagyobb valószínűséggel teljesítenek jobban egy kutatás szerint. Ugyanez a felmérés kimutatta, hogy 27 százalékkal kevesebb a távolléti napok száma azok körében, akik rendszeresen egészséges ételeket fogyasztanak. A Quantum Workplace jelentése szerint a munkavállalók 10 százalékkal többet vállalnak, ha egészséges táplálkozási lehetőségeket kínálnak számukra a munkahelyen.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk

Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk