kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Spanyolországban 9 évvel ezelőtti szintre csökkent a munkanélküliség 2018-ban

Spanyolországban 3,2 millióra, azaz kilenc évvel ezelőtti szintre csökkent a munkanélküliség 2018-ban. A gazdasági válság óta Görögország után továbbra is Spanyolországban legmagasabb a munkanélküliség az Európai Unióban még úgy is, hogy az elmúlt hat évben folyamatosan csökkent a mértéke - írja az MTI.

A munkaügyi központok nyilvántartásai alapján készült beszámoló szerint a dél-európai országban a múlt évben 6,2 százalékkal, több mint 210 ezerrel lett kevesebb munkanélküli.

Az év utolsó hónapjában 1,5 százalékkal, több mint 50 ezerrel csökkent a számuk.

A legnagyobb mértékű csökkenést a szolgáltató szektorban tapasztalták mintegy 113 ezerrel kevesebb munkanélkülivel, területi bontásban pedig Andalúziában, ahol több mint 36 ezerrel csökkent az állástalanok száma.

A munkanélküliség a férfiak körében 8,4 százalékkal, 122 ezerrel, a nők között pedig 4,5 százalékkal, 88 ezerrel csökkent. A férfiak esetében a nyilvántartott munkanélküliek száma 1,3 millió, a nőknél 1,8 millió volt a múlt év végén.

A szaktárca közleményében kitért arra, hogy tavaly több mint 563 ezer új munkahely jött létre Spanyolországban, és a foglalkoztatottak száma meghaladta a 19 milliót.

A 2018-as negyedik negyedévi foglalkoztatási-munkanélküliségi rátát a spanyol statisztikai hivatal (INE) teszi majd közzé. A harmadik negyedévben 14,55 százalékos volt a munkanélküliség, a második negyedévben 15,3 százalékot mértek, 1,4 százalékponttal kevesebbet mint az első negyedévben.

A spanyol kormány legutóbbi prognózisa szerint erre az évre 15,5 százalékos munkanélküliségi ráta várható a tavalyi 16,5 százalék után, jövőre pedig 13,8 százalékkal számolnak.

A gazdasági válság kezdetén, 2008-ban a munkanélküliség 13,9 százalékon állt. A mélypontot 2012-ben érte el Spanyolország, amikor 5,9 millióan voltak munka nélkül, és a munkanélküliségi ráta 26,2 százalékos volt.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk