kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Nem minden közalkalmazott kapta meg fizetését időben Romániában

Több érdekvédelmi szervezet tiltakozását váltotta ki Romániában, hogy nem minden közalkalmazott kapta meg csütörtökön márciusi bérét, annak ellenére, hogy Viorica Dancila kormányfő a hét elején arról beszélt, hogy a közszférában dolgozók megkapják fizetésüket még az ortodox húsvét előtt - írja az MTI.

"Tekintettel arra, hogy a húsvéti ünnepek hagyományosan többletkiadásokat jelentenek sok román családban, nagy csalódást okozott a munkaügyi minisztériumhoz tartozó intézmények alkalmazottai körében, hogy ők más közalkalmazottakkal ellentétben nem kapják meg korábban fizetésüket, pedig arról a miniszterelnök is biztosította őket korábbi nyilatkozataiban" - olvasható a köztisztviselők szakszervezetének csütörtöki közleményében.

Hasonló közleményben ítélte el a kormány által alkalmazott diszkriminációt az oktatásügyi szakszervezetek szövetsége is.

Dancila a szerdai kormányülés elején az érintett tárcák vezetőit szólította fel: adjanak magyarázatot arra, hogy miként válhatott támadási felületté egy jóindulatú kezdeményezés. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter szerint csak azok az intézménynek kapták meg korábban a fizetéseket, amelyek igényelték, és a kormányfői ígéret nyilván nem vonatkozhatott azokra, akik nem is kérték a kifizetések előrehozását.

Az ellenzéki sajtó szerint azonban sántít a magyarázat, mert a húsvéti kifizetésekről szóló pénzügyminiszteri rendeletben a 38 közintézmény között egy olyan minisztérium is szerepel - a társadalmi konzultációért és párbeszédért felelős tárca -, amely a januári kormányváltáskor megszűnt, tehát nem kérhette a bérek korábbi kifizetését.

Az ortodoxok vasárnap ünneplik a húsvétot. Románia lakosságának mintegy 86 százaléka ortodox vallásúnak vallja magát. A húsvéti ünnep először jelent négynapos munkaszünetet Romániában, miután az RMDSZ kezdeményezésére a parlament idén februárban nagypénteket is szabadnappá nyilvánította.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk