kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

200 ezer embert károsítottak meg a rokkantnyugdíjak eltörlésével

Havonta nagyjából ötmilliárd, azaz összesen több százmilliárd forinttal károsította meg a kormány a megváltozott munkaképességűeket - állítja a szakértő a Népszavának.

images

A lap szerint a rokkantsági ellátás drasztikus csökkenését eredményező szabály 200 ezer valamilyen fogyatékkal élőt érintett. Összesen azonban ennél is többen, negyed millióan vettek részt az ellátásban. Nekik havi 20 ezer forinttal csökkent a bérük. A 2012-ben hozott törvény mostani Alkotmánybíróság általi megsemmisítése előtt a 2011-es, átlagosan 72 ezer forintos ellátás 2014-re 52 ezerre csökkent.

Minderről Hegedüs Lajos ügyvéd, a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének elnöke, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) korábbi vezetője beszélt a Népszavának. A szakember szerint folyamatosan tiltakoztak a változtatások ellen, de mindig azt a választ kapták, hogy érveik nem állják meg a helyüket.

Hozzáteszi, hogy az érintettek eleve kevés pénzt kaptak, hát még a csökkentéssel, ami viszont napi szintű megélhetési nehézségeket okozott nekik. A rokkantsági felülvizsgálatok megalázó gyakorlata miatt is millióktól estek el az érintettek, amiket senki sem fog pótolni. Arról nem beszélve, hogy az Ab hiába semmisítette meg a törvényt, arról a parlamentnek újabb jogszabályt kell elfogadnia. Hegedűs Lajos szerint jövő márciusig kell döntést hozni, akkor majd kiderül hogy egyáltalán várható-e változás.

nepszava.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk