Megjelent: 17 éve

Sélei Annamária, a DM személyzeti vezetője

Sélei Annamária 10 éve kezdte pályafutását a Fundamenta Lakás-takarékpénztár Rt. Ügyféltanácsadójaként, amelyet a Hill International Személyzeti Tanácsadó Kft. researcher-i pozíciója követett. 2003-tól a Drogeriemarkt Kft. személyzeti vezetőjeként látja el feladatait, nem is akárhogyan.

Sélei Annamária a skorpió jegyében látta meg a napvilágot 1977-ben Miskolcon. Érettségije mellé pénzügyi ügyintéző és képesített könyvelő szakképesítést szerzett 1996-ban a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskolában. 2001-ben vette át első személyügyi szervező diplomáját a Tessedik Sámuel Főiskolán, de nem kellett sokat várni a másodikra sem. 2005-ben a Pécsi Tudományegyetem talárjába bújva kapta meg jól megérdemelt humánszervezői oklevelét.

A HR szakember 10 éves szakmai pályafutásának állomásain olyan feladatokat látott el, mint személyes tanácsadás, értékesítési csapat munkájának koordinálása, ideális pályázók felkutatása, interjúk lebonyolítása, tanácsadók munkájának támogatása, vezetői és személyiségtesztek kiértékelése.

Annamária közel négy éve vezeti a DM Kft. személyzeti osztályát, ahol az ő kompetenciájába tartozik a teljes körű HR feladatok ellátása, az osztály munkájának országos szintű irányítása, HR stratégia kidolgozása, oktatásszervezés irányítása, de a rendelkezésre álló keretösszeg felhasználásának koordinálása, HR projektek lebonyolítása, toborzás-kiválasztás működtetése, teljesítményértékelési rendszer bevezetése is az ő keze alá tartozik.

Szintén a HR szakembernek köszönhető a 2006-os Családbarát munkahely pályázat megírása, valamint az a belső képzésekre fordítható 31 millió forint is, amelyet a HEFOP pályázat megírása és sikeres lebonyolítása révén szerzett a DM-nek.

A személyzeti vezető folyamatosan képezi magát. Legutóbb az Exkluzív kreativitás tréning volt a soron, de részt vett már a Budapesti Gazdasági Főiskola HR Mesterkurzusának kétéves képzésén, valamint Prezentáció- és Coaching technika tréningen is. A pulpitus másik oldalát is volt szerencséje kipróbálni, amikor szakmai konferenciákon adott elő.

Annamária jelenleg is tag a Budapesti Gazdasági Főiskola Emberi Erőforrás Intézet Tanácsadó Testületében, ezt a titulust 2006-tól viseli.

Személyiségét nagyfokú terhelhetőség, felelősségtudat, jó kommunikációs- és szervezőkészség jellemzi munkáját, pedig csapatorientáltan végzi. Szabadidejében szeret futni, színházba járni és érdekli a festészet is.

Gy. É.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk