Megjelent: 5 éve

Employer Branding Award 2018 - A legmenőbb hazai munkáltatói márkák

Ünnepélyes keretek között átadták a BMC-ben az Employer Branding Award 2018 díjait azon munkáltatóknak, akik kiemelkedő munkáltatói márkaépítésükkel mutatnak példát a munkaerőpiac többi szereplője számára. A díj egyben a legjobbak hivatalos minősítése is és egyedülálló a magyar piacon - írják sajtóközleményükben.

images

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) a tavalyi évben negyedik alkalommal írta ki Employer Branding Awardot, azaz a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját. Az MPRSz Employer Branding Tagozata (EB Tagozat) a pályázatot azzal a célkitűzéssel hirdeti meg minden évben, hogy a legjobb hazai munkáltatói márkaépítési gyakorlatokat jutalmazza, bemutassa és megismertesse a szakmai közönséggel. A díj közvetetten azt is célozza, hogy munkahelyeink minél örömtelibbek, igényesebbek és egészségesebbek legyenek. Az MPRSZ EB Tagozatának célkitűzései között szerepel továbbá a kommunikációs és HR szakma közelítése, általános szakmai edukáció és keretrendszer biztosítása, valamint a tudatos munkáltatói márkaépítés elterjesztésének segítése a magyar munkáltatók körében. Ennek fontos eleme az Employer Branding Award.

„Az idei pályaművek áttekintése során egyértelműen kirajzolódik a trend, hogy a pályázók sokkal tudatosabban építik munkáltatói márkájukat, mint eddig bármikor. A bevonzásban egyértelműen a social média megoldások tarolnak, míg a megtartásban pedig egyre nagyobb szerep jut a munkavállalói élményeknek, illetve a belső kommunikációnak, amely a munkavállalói közösség fontos formálójává lépett elő. A pályázatok száma jelentős emelkedést mutat a tavalyi évhez képest, a díjátadón mintegy 150 döntéshozó vett részt, ami jelzi a téma iránti érdeklődés növekedését, illetve a díj presztízsnövekedését. Ma már nem szükséges magyaráznunk, mit jelent az Employer Branding Award és miért volna érdemes indulni rajta. ” - mondta el Kádár Balázs, az MPRSz Employer Branding tagozatának vezetője, a díj létrehozója.

A szakmai zsűri alapos munkát végzett, 10 szempont mentén értékelte a pályázatokat két kategóriában (Éves Employer Branding Stratégia és Employer Branding Kampány) és kiválasztotta a 2018-as év legjobbjait.

Az idei zsűri tagjai voltak:

  • Dr. András Klára (Egis) - Humánerőforrás igazgató
  • Árr Mariann (Generali) - Head of Marketing & Customer Experience
  • Bocskai István (Takarékbank) - Kommunikációs vezető
  • Dulin Judit (Lidl) - HR cégvezető
  • Hornyacsek Zoltán (Continental) - Országos vállalati kommunikációs vezető
  • Jobbágy Eszter (Hewlett Packard Enterprise) - Business HR Partner for CEEMA Inside Sales
  • Mihók Krisztina (Erste Bank) - Emberi Erőforrás Management vezető
  • Virágh Adrienn (Siemens) - Kommunikációs igazgató
  • Vogronics Krisztina (Phoenix Pharma) - HR és vállalati kommunikációs vezető
Az Employer Branding Award 2018 nyertesei

A győztesek:


A Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját a 2018-ben a következő vállalatok nyerték el:
Fődíj (kategóriák feletti):


  • Magyar Telekom Nyrt. - A MOST Munkáltatója

Employer Branding Kampány kategória- Közepes vállalat:

  • Különdíj: Ringier Axel Springer Magyarország Kft. - Digital Media Campus (belső képzési program)
Employer Branding Éves Stratégia kategória - Közepes vállalat:

  • 1. Arany minősítés: Roar Kft. - Fiatalokhoz szóltunk. Sikerült!
  • 2. Ezüst minősítés: Geometry Global Hungary Kft. - Vibe Manager a Geometry Groupnál
  • 3. Bronz minősítés: Celanese Magyarország Kft. - Ahol működik a kémia
Employer Branding Kampány kategória- Nagyvállalat:

  • 1. Arany minősítés: Magyar Telekom Nyrt. - A MOST Munkáltatója
  • 2. Ezüst minősítés: Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. - Bridgestone Movember a Te bajuszod, a Te egészséged
  • 3. Bronz minősítés: Dreher Sörgyárak Zrt. - Dreher Inside - Employer Branding a 2018-as DreherFeszten
Employer Branding Éves Stratégia kategória- Nagyvállalat:

  • 1. Arany minősítés: OTP Bank Nyrt. - OTP Bank - Közelebb a céljaidhoz!
  • 2. Ezüst minősítés: NN Biztosító Zrt. - Inspiration - Integrált Employer Branding Stratégia
  • 3. Bronz minősítés: BP Business Service Centre Kft. - Employer Branding Éves Stratégia
Az OfficeUp különdíját a Celanese Magyarország vehette át a bevonáson alapuló különleges irodakialakításának köszönhetően.

Újdonság, hogy az Employer Branding Award bekerült a Kreatív által jegyzett PR Toplistába, így a díjazott vállalatok együttműködő partnerei  (ügynökségek) számíthatnak utólagos pontjóváírásra.

Az Employer Branding Award 2019 kiírása ez év őszén várható.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen... Teljes cikk

Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést

16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az... Teljes cikk

Z generáció megtartása, rugalmas munka: ilyen volt 2023 az üzleti szolgáltató központoknál

A business service szektorban dolgozók 70 százaléka Z generációs. Az igényeikhez alkalmazkodás kulcsfontosságú a megtartásban - mondja Lenk István... Teljes cikk