kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Még pályázhat „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2018” címre!

Az OFA Nonprofit Kft. immáron harmadik éve vállalkozott arra, „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázat kiírásával, hogy megismerje és elismerje azokat a HR jó gyakorlatokat, eszközöket, amelynek közvetlen kedvezményezettje a munkavállaló. A pályázat, valamint a hozzá kapcsolódó díjátadó és szakmai konferencia célja egy aktív, felelős szemléletű munkáltatói közösség kialakításának első lépése.

Tavaly 63 cég- számos ismert multinacionális és számos kreatív kis- és középvállalkozás - mindösszesen 76 pályázattal tisztelte meg a kezdeményezést. (A felelős foglalkoztatókat és jó gyakorlataikat összegyűjtő tavalyi kiadványunkat itt tekintheti meg. )

A pályázók visszajelzése alapján is, a független szakmai zsűri garancia arra, hogy a díj ne csak egy elismerés, hanem valódi megmérettetés legyen. A pályázat lehetőséget ad a HR folyamatainak önértékelésre és a visszajelzésre, mindemellett a vonzó munkáltatói imázs kialakítását és megtartását is támogathatja.

A pályázat értéke nem a jó gyakorlatokra fordított összeg nagyságától függ. A benyújtott anyagokban nemcsak nagy költségvetésű és volumenű programok leírását várjuk, hanem bármely szervezet lehetőségeihez, fejlődési útjához igazodó HR eszközeinek, jó gyakorlatainak bemutatását. Idén kiemelt cél a KKV szektor bevonása, ösztönzése is.

Bátorítjuk azokat a tanulószervezeteket is, akik még csak a kezdeti lépéseket tették meg felelős foglalkoztatás területén. Számukra a pályázat és a konferencia visszajelzésre és szakmai támogatásra teremt platformot.
Szervezeti méret szerint mindenki saját versenytársi környezetében mérettetheti meg magát, különböző kategóriákban, valamint Képzési és Restart-Up Különdíjra is pályázhat.

Összegezve, miért is éri meg pályázni?

  • A kategória győztesek viselhetik „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2018” címet és logót, ami a munkáltatói márka építésének eszköze is lehet,

  • Lehetőség médiamegjelenésre, felelős foglalkoztatói jó gyakorlatok publikálására,

  • A pályázat benyújtása részvételt biztosít „Az Év Felelős Foglalkoztatója” elnevezésű szakmai konferenciára, ahol HR szakemberek osztják meg gondolataikat, mutatják be a jelenlegi trendeket és a területben rejlő lehetőségeket, előadások, beszélgetések során,

  • Lehetőség egy aktív, támogató szakmai közösséghez való tartozásra,

  • A pályázat írása segítheti folyamataink, eredményeink önértékelését, újratervezését,

  • A bíráló független szakmai zsűri összetétele garancia a pályázat szakmaiságára,

  • Az erős foglalkoztatói mezőnyben való megmérettetés és a pályázat megírása segít a további fejlődésben.

A pályázaton való részvétel ingyenes!



Pályázati benyújtási határidő

: 2018. október 10.

Még nem késő megírni! A pályázati folyamat egyszerű és átlátható, minimális adminisztrációs teherrel.

Ingyenes pályázati tanácsadásért és a részletekért keresse az OFA Nonprofit Kft. munkatársait a felhívásban feltüntetett elérhetőségek valamelyikén!

Amennyiben a pályázat felkeltette érdeklődését az OFA Nonprofit Kft. felhívását itt érheti el. Legyen az Ön cége „Az Év Felelős Foglalkoztatója” 2018-ban!


„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2018" elnevezésű pályázat, a GINOP 5.3.6.-17-2017-00001 „Vállalati felelősségvállalás ösztönzése és állásfeltárás” kiemelt projekt keretében valósul meg.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk