kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Jó hangulat uralkodik a kkv szektorban

A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index enyhe, 2 pontos csökkenést követően jelenleg 15 ponton áll. A minimális változás ellenére a vállalkozások összességében optimistán tekintenek a következő egy évre, hiszen magasabb pénzügyi eredményeket várnak és a közterhek alakulásában is kedvező fordulatra számítanak, azonban a cégek egyre kevésbé számolnak uniós forrásokkal.

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index az előző negyedévi 17 pontról 15 pontra mérséklődött. A 2 pontos csökkenés ellenére stabil az index, hiszen harmadik negyedéve van ilyen magas értéken, amire az elmúlt 15 évben a kutatás indulása óta még nem volt példa. A cégek tehát bizakodók, ami annak köszönhető, hogy a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább meghatározó tényezők - mint a versenyhelyzet, a szállítói és a vevői kapcsolatok - tekintetében alig várnak változást az előző negyedévi pozitív várakozásokhoz képest. Sőt, mi több, a vállalkozás pénzügyeiben és a közterhek alakulásában kedvező fordulatra számítanak, így a mostani minimális csökkenés mögött az áll, hogy a cégek egyre kevésbé számolnak az uniós pályázatokkal.

A cégek erős pénzügyi eredményt várnak a következő egy év során, árbevétel-növekedési várakozásaik 7,1%-ról 9,4%-ra, profitnövekedési várakozásaik pedig 4,7%-ról 6,2%-ra emelkedtek. Ilyen magas pénzügyi eredményeket legutoljára 2006-ban vártak a cégek. A közterheket illetően is javult a kép, ugyanis jelentősen, 35%-ról 27%-ra csökkent a növekvő adókat és járulékokat prognosztizálók aránya. A képet leginkább az uniós források megítélése árnyalja, ugyanis egyre kevesebb cég talál olyan pályázati kiírást, amely érdekes lehet a számára (23%).

A különböző méretű cégek közül továbbra is a középvállalkozások a legbizakodóbbak, annak ellenére, hogy várakozásaik 36-ról 20 pontra csökkentek. A kis- és mikrovállalkozások jelenlegi hangulata szinte azonos szinten van, azonban míg az előbbiek esetében 21-ről 15 pontra mérséklődött, addig utóbbinál 9-ről 14 pontra erősödött a bizalom. A szektorok közül jelenleg a szolgáltató cégek várakozásai a legjobbak (21 pont), ami eddig mindössze egyszer, tavaly fordult elő az index történetében. A mezőgazdasági cégek ettől nem sokkal vannak lemaradva (17), miközben a kereskedelmi és ipari, építőipari cégek korábban felfelé ívelő várakozásai jelenleg jóval visszafogottabbak (10-10 pont).
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk