kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Jövőre még nagyobb különbség lehet a bolti bérek között

Sok kisbolt már most is nagy bajban van, nem biztos, hogy ők bírni fogják a jövő évi béremeléseket. A legmagasabb fizetést jelenleg az Aldi adja - írja a blokkk.com szakportál.

images

images

Ahogyan arról mi is beszámoltunk van már 2019-es költségvetési javaslat, és a szakszervezetek is megszólaltak. A 2019-es költségvetés tervezete 4,1%-os gazdasági növekedés mellett a családi költekezés 4,8%-os emelkedésével számol. Ennek az az oka, hogy jövőre is nyomni fogja a gazdaságot a munkaerőhiány, így a béreket, kereseteket előreláthatóan közel 10%-kal emelni kell majd - írja a lap.
Várhatóan a minimálbér is emelkedik jövőre, de kérdéses, hogy azt a kisboltok hogyan gazdálkodják majd ki.

Az elmúlt három évben emelkedett a bolti eladók bére, de nem egyformán. A multiknál és bizonyos munkakörökben jóval többet lehet keresni, mint a legkisebbeknél. A lap szerint a boltláncok teljesítménye meghatározza a bérfizetési lehetőségeket. Az egy főre jutó bérköltséget is több tényező befolyásolja, például a fizikai dolgozók aránya, az egyes boltos munkafolyamatok jellege.

A kereskedelemben bevett módszer a részmunkaidős foglalkoztatás, a négy főnél nagyobb boltok körében a 145 ezer fő fizikai dolgozóból 34 ezer fő a részmunkaidős. Ez vonzó lehetőség a nyugdíjas munkavállalóknak is.

A Reálnál nem tudott az átlagkereset 200 ezer forint fölé menni, de nekik vannak a legkisebb boltjaik is. A CBA egyes üzleteiben 230 ezer forintot lehet megkeresni, a Sparnál 250 ezret, míg az Aldinál akár 340 ezret is.

Fotó: Pixabay
blokkk.com
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek