kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

Philips gyárbezárás - "elbocsátó, szép üzenet" 370 fő részére

A napokban teljes felszámolást hajt végre a Philips Monitoripar Magyarország Kft. a szombathelyi gyáregységben. A több száz dolgozó a napokban kapja meg felmondását, miközben az üzem teljes gyártósorának áttelepítését már megkezdték a székesfehérvári gyárba.

A Philips cég gyártásának átszervezése miatt most újabb 370 embertől válik meg. A cég szóvivőjének elmondása szerint a Philips a dolgozók magas színvonalú munkájának megbecsüléséért -a végkielégítésen túl- külön juttatásokban is részesítik az elbocsátott embereket, ám ez a munkavállalók szempontjából aligha nyújt vigaszt, mivel a térségbeli munkalehetőségek eléggé szűkre szabottak. A multinacionális vállalat rendkívül pozitív hozzáállásáról tanúskodik, hogy a májusban meghirdetett létszámleépítés, illetve gyárfelszámolás kapcsán az elmúlt hónapokban a munkaügyi központtal karöltve állásbörzét rendezett a dolgozók számára, így segítve munkához a kilátástalan embereket.

A HVG információi szerint a gyár területét a későbbiekben valószínűsíthetően a Jabil nevezetű -egyébként amerikai, alkatrész-szervízeléssel foglalkozó, szintén multinacionális- cég bérelné ki a Philips-től. Ebben bízik a legtöbb Philip-alkalmazott is, akik azt remélik, hogy a Jabil nagymértékű munkaerőigénnyel fog előállni. Ez azonban nagy valószínűséggel nem így lesz, hiszen az év első felében is csupán 50 főt vett fel a cég a korábban elbocsátott Philips dolgozók közül, ráadásul a Philips kétműszakos munkabeosztásával ellentétben az amerikai cégnek három műszakban dolgozó szakemberekre lenne szüksége.

A Vas Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatójában rámutatott: a sorozatos gyárbezárások miatt jelenleg 5,1 %-os munkanélküliségi rátát jegyeznek a térségben, ami hozzávetőlegesen is 2900 fő nyilvántartott munkanélkülit jelent.



A HVG cikke nyomán
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk