kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nem mennek a fiatalok rendőrnek

Legalább 1200 tanulót kellene felvenni a szakgimnáziumokba ahhoz, hogy azt az állapotot stabilizálni lehessen, ami most van, pedig már az sem megfelelő - írja a Népszava.

A miskolci rendészeti szakközépiskolába 2010-ben még 2618-an jelentkeztek, tavaly már csak 640-en. Nem jobb a helyzet a körmendi, hasonló profilú intézményben sem. Ugyanebben az időtávban 765-ről 328-ra csökkent a jelentkezők aránya, az adyligetiben pedig 1439 helyett csak 501 fiatal akarta folytatni tanulmányait - tudta meg a lap.

Vidéken már most akadnak helyek, ahol irodai dolgozókat küldenek utcai szolgálatra.

Ha nem változnak meg a feltételek, s továbbra is ekkora lesz az érdektelenség a pálya iránt, két-három év múlva ez országosan is általánossá válik - mondta a Népszavának Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Bagi István, a miskolci rendészeti szakközépiskola igazgatója szerint a tanulói létszámcsökkenést már a 2019-es jelentkezési adatok is igazolják.

A szakszervezeti vezetők szerint nem csupán az általános népességfogyás okozza, hogy minden kevesebben érdeklődnek a rendőri pálya iránt, olyan szintű korlátozások vonatkoznak ugyanis a rendőrökre, amelyek nem állnak arányban a megszerezhető jövedelemmel. Például mellékállást csak nehezen tudnak vállalni, a törvény értelmében őket, és családtagjaikat is folyamatosan ellenőrizhetik.


Népszava


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk