kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

A következő nemzedék már az ajtóban áll

Komoly fejtörést okoz a HR szakmának a munkaerőpiacra belépők legifjabb nemzedéke, a Z generáció: más néven D (digitális, dotcom) vagy R (responsability) generáció, azaz az 1996-2007 között születettek. Ők lesznek a legkisebb létszámú, potenciálisan a legképzettebb és legmagasabb várható élettartammal rendelkező munkavállalói réteg. A munkaerőpiac új belépőiként most ismerkedünk velük, hiszen jelentős részük még iskolapadban ül. Mire számíthatunk a Z generációtól a munka világában?

images

images

Az eddigi tanulmányok szerint a digitális bennszülöttekként is nevezett nemzedék számára a fizikai és a virtuális valóság már nem válik szét élesen. Ez alapvetően meghatározza teljes életfelfogásukat, kommunikációjukat, működési módjukat és igényeiket. Ha csak arra gondolunk, hogy napi átlagos közösségi médiahasználatuk 6,2 óra, világos, hogy ébrenléti idejük jelentős részét az online térben töltik. A telefon identitásuk szerves része, a napi működés szervezésének alapeszköze. Átlagosan 10 alkalmazást használnak rendszeresen, de 10%-nál ez meghaladja a 40-et is. Rendszeres tartalommegosztók, ez médiafogyasztási szokásaikban is megmutatkozik.


Öntudatos, én-tudatos, környezettudatos



Ez a generáció jellemzően nem rendelkezik rendszerezett tudással, sokkal inkább a tudáshoz való hozzáférés mesterei. Nem tulajdont szeretnének, hanem elérhető előnyöket az éppen aktuális igényeik kielégítéséhez: a megosztásos gazdaság (sharing economy) és a közösségi fogyasztás (collaborative consumption) aktív alakítói.

Számukra az álláskeresés vásárlási folyamat, amelyben szeretik kipróbálni a „terméket”. Mielőtt jelentkeznek egy céghez, alaposan körüljárják annak munkaerő-piaci értékét. Munkavállalókként csak akkor maradnak, ha a céges identitás egybevág saját értékrendjükkel, hiszen számukra a munka nem önmagában képvisel értéket, közelítenie kell hobbitevékenységeikhez.

Fontos szempontjuk a munkáltató kiválasztásában az adott vállalat társadalmi felelősségvállalása, a CSR tevékenység. Immár nem csak én-tudatosan, hanem környezettudatosan is választanak.
A formális munkahelyi szerepek csekély értékkel bírnak a legifjabbak körében. Sokkal inkább az informális viszonyok minősége alapján ítélik meg munkakörnyezetüket.

Munkaidő-felfogásuk is eltér az előző aktív generációkétól: szívesen dolgoznak atipikus foglalkoztatási formákban. Pályaszocializációjuk kezdetén tartanak, így a munkával kapcsolatos felelősségvállalásuk kihívást jelent a munkaadók számára. Nem csoda, hiszen a magánéletben sem teljesen önállóak még, jellemzően a szülőkkel élnek, a leválási folyamat nem zárult le.

Statisztikai valóság viszont, hogy a Z generációnak komoly nehézségeket okoz majd a demográfiai olló szétnyílása, az előrejelzések szerint ugyanis Európában folyamatosan emelkedik a nyugdíjasok száma, ezzel együtt csökken az aktív munkavállalók aránya.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A következő nemzedék már az ajtóban áll
2. oldal - Kapcsolati nagytőke
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk