kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

A MaSzSz azt kéri Ádertől, küldje vissza a munka törvénykönyvének módosítását az Országgyűlésnek

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) nyílt levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz, azt kérve, alkotmányos jogkörével élve küldje vissza megfontolásra a Munka törvénykönyvét érintő módosításokról szerdán elfogadott, "rabszolgatörvényként" emlegetett előterjesztést.

A Kordás László MaSzSz-elnök által szignált levélben kifejtik: a módosítás szerint a munkavállalóknak évente akár négyszáz órányi túlmunkát kellene teljesíteniük, a munkaidőkeret időtartama pedig három évre emelkedne. Erről azonban érdemben nem egyeztettek a szociális partnerekkel - sem a munkaadók, sem a munkavállalók érdekképviseleteivel -, ami önmagában kifogásolható.

A MaSzSz szerint a tervezet lényegesen kedvezőtlenebb helyzetet teremtene a dolgozók számára, gyakorlatilag bevezetné a hatnapos munkahetet. Ezt ugyan az érintettek hozzájárulásához kötnék, de a munka világában nem egymással egyenrangú partnerek jogviszonyáról van szó, az önkéntesség az alá-fölérendeltségi viszony miatt nehezen értelmezhető - mutatnak rá.

A szakszervezet szerint önmagában aggályos, hogy évi kétszázötven óra túlmunkát a munkaadók a jelenlegi szabályok alapján is egyoldalúan elrendelhetnek, ami azt jelenti, hogy egy esztendő alatt nagyjából harminc nappal kellene valakinek többet dolgoznia, miközben a rendes munkaidőben foglalkoztatottaknak évente 250-255 napot kell munkában tölteniük. A tervezet szerint ez a pluszmunka már akár ötven nap is lehetne - teszik hozzá.

A munkaidőkeret három évre történő kiterjesztése azt jelenti, hogy a túlmunkával töltött idővel a munkaadóknak 36 hónapon belül kellene elszámolniuk. Így például, akár két évig hatnapos lehet a munkahét, a túlmunkát pedig a következő esztendőben ki lehet adni szabadidőben, és akkor a munkavállaló egyetlen fillért sem kap a túlóráért. Ez akkor is meglehetősen igazságtalan, kizárólag a tőke érdekeit szolgáló szabályozás, ha ennek alkalmazását kollektív szerződéshez kötik - írják.

Hozzáteszik: ez a szabályozás szembemegy egy 2003-as európai uniós irányelvvel is, amely szerint kollektív szerződések vagy a szociális partnerek által kötött megállapodások a referencia-időszakot - elszámolási időszakot - legfeljebb 12 hónapban rögzíthetik.

"Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet" - tartalmazza az alaptörvény. A Munka törvénykönyvének módosítása viszont a családi élet szentségét is sérti, hiszen a szülők alig találkozhatnának házastársukkal, illetve a gyermekeikkel - írja nyílt levelében a szakszervezet.

Az elfogadott törvény megfontolásra való visszaküldését a MaSzSz szerint az is indokolja, hogy az ellenzék törvénytervezethez benyújtott számos módosító indítványáról csomagban döntött a parlament, ami a szakszervezet szerint eljárási hiba, Lezsák Sándor, a Ház alelnöke pedig a vita során nem adott szót több ellenzéki képviselőnek, és jogellenesen berekesztette az ülést. Mindez felveti a december 12-én elfogadott törvény közjogi érvénytelenségének lehetőségét is - írja nyílt levelében a szakszervezet.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk