kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Magyar HR technológiai siker Németországban

Egyedi, élmény-alapú tanulási rendszerrel és módszertannal foglalkozó magyar technológiai vállalat, a Games for Business nyerte meg a Deutsche Bahn HR technológiai versenyét Berlinben - derül ki sajtóközleményükből.

2019 márciusában kapott a pécsi székhelyű vállalkozás meghívást a világ második legnagyobb szállítmányozási vállalata, a Deutsche Bahn által szervezett „DB MindBox” nevű technológiai versenyre. A verseny fő témája, azaz a kihívás az volt, hogy milyen HR technológiai megoldással tudják a pályázók támogatni a Deutsche Bahn hatékonyabb működését onboarding (a vállalathoz újonnan belépő kollégák betanítása illetve a szervezetbe való megfelelő integrálása) területen.

„A HR technológiai kategóriában, több mint 80 nemzetközi cég közül válogattak be minket a rövidlistára, ami azt jelentette, hogy május 22-én személyesen kellett prezentálnunk az elképzeléseinket Berlinben, az erre az alkalomra szervezett szakmai rendezvényen” - mondja Vendler Balázs, a Games for Business alapítója és ügyvezetője.

A győzelem 25 000 eurós díjjal jár, de ami ennél sokkal fontosabb, az az, hogy a győztessel szerződést is köt a Deutsche Bahn az adott területre.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk