Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

2022-re 70 ezerre nőhet a bölcsődei férőhelyek száma

Kovácsné Bárány Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztosa elmondta, hogy a kormány családpolitikájának egyik alappillére a munka és a család egyensúlyának megteremtése, a családbarát társadalom kiépítése, ezért a kormány már 2010 óta sokoldalú támogatást nyújt a kisgyermeket vállalók, illetve nevelők részére -írja az MTI.

Hozzátette, hogy a hétpontos családvédelmi akcióterv egyik része a bölcsődefejlesztés.

A miniszteri biztos beszélt arról, hogy 2017 januárjában alakították át a bölcsődei rendszert, hogy minden olyan településen biztosított legyen az ellátás, ahol arra a kisgyermekes családoknak igénye van, és a férőhelyhiány ne legyen akadálya a munkavállalásnak.

Kovácsné Bárány Ildikó elmondta, hogy a lakosság számához mérten Dunakeszin kiemelkedő a három év alatti gyermekek aránya, közel négy százalék, ezért a város jó példája a megfiatalodó településeknek. Hozzátette, hogy a városban a bölcsődei férőhelyek a három év alatti gyermekek 22 százaléka számára biztosítottak, ami az országos 16 százalékos átlag felett van. A 2010-es adatok alapján mára a város vezetése megduplázta a bölcsődei férőhelyek számát - fűzte hozzá a miniszteri biztos.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk