Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

A Párbeszéd kezdeményezi a hatnapos munkahetek megszüntetését

A Párbeszéd törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy ne legyen több "hatnapos" munkahét, a pihenőnapokat ne kelljen ledolgozni, a hosszú hétvégék minden napja legyen valódi munkaszüneti nap - írja az MTI.

images

Tordai Bence országgyűlési képviselő a Fidesz budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón kifejtette: az év végéig még három olyan szombat van, amit "elvesznek" az emberektől, a családoktól, ráadásul ebből kettő decemberre esik.

Hozzátette, ha minden igaz, amit a Fidesz a gazdaságról állít, akkor bőven megengedhető lenne a hatnapos munkahetek megszüntetése. "Itt az ideje annak, hogy ne az emberek túlhajszolásából próbáljunk gazdasági teljesítményt kicsikarni, hanem pihent és motivált embereket láthassunk a munkahelyeken" - fogalmazott az ellenzéki képviselő.

Tordai Bence kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a hatodik nap ledolgozásával kapcsolatban hatástanulmány nem készült. Vannak olyan becslések, amelyek a bruttó hazai termék (GDP) legfeljebb 1-1,5 százalékára teszik ennek költségvetési vagy gazdasági teljesítményt érintő hatásait - tette hozzá.

Az ellenzéki képviselő szerint ezek a szombatok nem teljes értékű munkanapok, mert az emberek azok nagy részét "ellógják", sokan nem is mennek be, illetve erre kell fordítaniuk fizetett szabadságaikat, ahol pedig ledolgozzák, ott is csökken a hatékonyság.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk

Teljes transzparencia egy teljesen remote cégnél - Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere

HR Szubjektív rovatunkban Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere kérdez, miután válaszolt Gaál Annamária, az AGCO Hungary HR vezetője... Teljes cikk