kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Így éli meg a munkanélküliséget a család

Amikor a családban van egy munkanélküli, akkor a figyelem rá összpontosul. Vannak olyan családtagok, akik soha nem kerültek ilyen helyzetbe, így nem is értik mit érez az a személy, aki elveszítette az állását és újat keres. Lesznek olyanok a családban, akik empatikusak, segítőszándékúak, és olyanok is, akik elutasítóak, megrovóak a munkakeresővel szemben- írja JobAngel a HRBlogon.

images

Természetesen ezt nagyban befolyásolja az is, hogy az állástalan családtag hogyan viszonyul a helyzethez. Ha valaki egész életében becsülettel dolgozott, de a cég helyzete úgy hozta bármilyen okból, hogy tőle (tőle is) meg kellett válni, ugye azért, ilyenkor nem lehet követ vetni rá. Sajnos vannak olyan személyek, akik nem is tesznek meg semmit sem azért, hogy érdemi munkájuk legyen, vagy ha van, akkor nem becsülik, aminek a vége az elbocsátás. Az ilyen helyzetet nagyon nehéz tolerálni a családtagok számára. De vannak olyanok, akik mindent megtettek és megtesznek, hogy visszakerüljenek a munkaerő-piacra. Sokat tanultak, képződtek, szorgalmasak voltak és szívvel-lélekkel végezték munkájukat.

Ma szakember-hiányban szenved az ország. De nem munkaerő-hiányban. Még mindig rengeteg a jelentkező egy állásra. Ilyen helyzetben, apróságon múlhat az, hogy téged vesznek fel vagy a másikat.

A családtagoknak sem könnyű helyzet ez, hiszen látják családtagjukat sírni, idegeskedni, elkeseredni. Végignézték azt, mennyit tanult, hogy elérje álmait, megszerezze a hőn áhított pozíciót. De nem, hogy az álom nem vált valóra, vagy épp összetört, még munka sincs. Semmilyen.

Ezt végignézni, sokszor úgy, hogy sokat nem tud tenni érdemben, nagyon nehéz. Próbálják megérteni a helyzetet, de időnként ezt se könnyű. Hamar kialakulhat egy feszélyezett állapot, ami senkinek sem tesz jót.

A munkanélküli személy idővel befordulóvá válik vagy depressziós lesz. Kevésbé képes másokra odafigyelni vagy támogatni. Ilyenkor ez annyira nem is várható el tőlük. Persze sokan családanyák és apák, ahol a második műszakot hibátlanul el kell látniuk. De szükségük van segítségre, megértésre. Ahogy a támogató családtagnak is.

Mit tud tenni ilyenkor a másik? Önbizalmat adni. Emlékeztetni a céljaira, a korábban elért eredményeire. Elvinni őt programokra, hogy kiszakadjon az otthoni légkörből, amibe hetek vagy akár hónapok óta bele van süllyedve. Feledtetni vele a helyzetet. De akár részese is lehet az álláskeresésnek.

JobAngel teljes cikke a HRBlogon olvasható.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül

Sok esetben a stressz, a kezeletlen problémák agresszív viselkedésben csúcsosodnak ki az emberek mindennapjai során. Sok félreértés melegágya, ha nem... Teljes cikk

Hogyan érvelj a felsővezetésnél a mentális jóllét mellett?

Sok HR-es és EHS munkatárs küzd azzal, hogy meggyőzzék a felsővezetést arról, hogy a vállalati pszichológus szolgáltatásokra szükség lenne a... Teljes cikk

Én is oké, te is oké, ők nem oké

Milyen helyzetekre lehet jó egy életbiztosítás a közép- és kisvállalati (SME) szektor cégvezetőinek, tulajdonosainak? Kurdi Ferenc posztja a HR Blogon. Teljes cikk