Megjelent: 5 éve

15 százalékos béremelést követel a szakszervezet a BKV-tól

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) kitart a 15 százalékos béremelési igény mellett, és egyetért a négypontos szakszervezeti követeléssel - írja a napi.hu.

images

Az EKSZ közleménye szerint semmi sem indokolja, hogy elfogadjanak egy egyszámjegyű béremelést. Naszályi Gábor elnök szerint egyre többen elfogadják a vállalatok bérajánlatát, szerinte a BKV vezetése is erre játszik. Naszályi szerint végzetes hiba meghátrálni a bértárgyalásokon - írja a lap.

Naszályi úgy nyilatkozott egyre több forrásból hallja, hogy a fővárosnak nincs pénze, így maximum egy 8 százalékos béremelésre lehet számítani.

Közleményében az EKSZ azt írja, hogy a szeptemberi kezdeményezése óta többször is hivatalosan kérte, sőt követelte a cégvezetéstől, tegye meg a bérajánlatát, ez nem történt meg, az érdemi egyeztetés sem indult el. Az egyeztetés január 16-án lesz.

A szakszervezet felhívja a figyelmet arra, hogy a túl alacsony bérek a működést is veszélyeztethetik, hiszen így is nagy a munkaerőhiány, alacsony béremelés esetén át fognak menni a munkavállalók a kereskedelembe, vagy más olyan területre, ahol magasabbak a bérek.

Egyetértenek a túlóratörvénnyel kapcsolatos négypontos követeléssel, arról még nem nyilatkoztak, hogy csatlakoznak-e egy országos sztrájkhoz.

Fotó: Wikimedia
napi.hu

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk