kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Kétarcú a magyar álláspiac

Kettősség jellemzi a munkaügyi központok helyzetét - egyrészről a munkakeresés, másrészről a szakképzett munkaerő iránti igény is megjelenik a hivatalokban – hangzott el a Kossuth Rádió Krónika című műsorában.

Nagymértékű létszámbővítésben általában nem gondolkodnak a helyi cégek, de vannak jelentős kivételek. A munkaügyi központ vezetője szerint az Audin kívül van egy-két olyan klaszter, ahol több mint kétszáz fős növekedést jelzett egy-egy cég.


Csongrád megyében a márciusi adatok szerint több mint 22 500-an keresnek munkát, közülük 3300-an pályakezdők. Eközben több területen kevés a munkaerő. A jelenlegi hiányszakmák a villanyszerelő, az épületgépészeti szerelő, az ács-állványozó, a kőműves és a hegesztő – mondta el Zámbó Anita, a Csongrád megyei munkaügyi központ vezetője egy pályaválasztási vásáron. A szakember hozzátette, a mobilitás hiánya miatt ezeket a szakmákat más régiókból érkező munkavállalók nemigen töltik be, így helyben kell megoldást találni a problémára.


2012. május 7.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek