kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Már százezer fiatalt segítettek munkához Varga Mihály szerint

Átlépte a 100 ezret az Ifjúsági garancia programban résztvevő fiatalok száma, a program nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok munkanélkülisége harmadára csökkent 2010 óta - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

A tárcavezető közölte, a kormány kiemelt feladatának tekinti az ifjúsági munkanélküliség minél alacsonyabbra csökkentését, a fiatalok elhelyezkedését segítő Ifjúsági garancia programot a 2014-2020 között rendelkezésre álló uniós forrásokból több mint 240 milliárd forintból valósítja meg. A programba országosan eddig több mint 100 ezer fiatal lépett be, közülük mintegy 68 ezren bértámogatással helyezkedtek el, 33 ezren pedig a helyi munkaerőpiaci igényeknek megfelelő képzésben vettek részt.

Ismertette, a program olyan 25 év alatti fiataloknak nyújt segítséget, akik nem dolgoznak és oktatásban, képzésben sem vesznek részt, számukra a foglalkoztatási szolgálatnak meghatározott időn belül valamilyen konkrét lehetőséget kell felajánlania az elhelyezkedésre, a munkatapasztalat-szerzésre, vagy a tanulásra. A fiatalok a kormányhivatalokon és járási hivatalokon belül működő Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálaton keresztül léphetnek be a rendszerbe és vehetik igénybe a segítséget.

Kitért arra is, hogy főként az Ifjúsági garancia programnak, a munkahelyvédelmi akciónak és az aktivitást ösztönző intézkedéseknek köszönhetően a 2010-es mintegy 30 százalékról mára 10 százalék közelébe sikerült csökkenteni az ifjúsági munkanélküliséget. 2010 óta Magyarországon nőtt a harmadik leggyorsabb ütemben a 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási szintje, míg az unió 28 tagállamának átlagában mindössze 0,7 százalékponttal emelkedett a fiatalok foglalkoztatási rátája, addig Magyarország 10,7 százalékponttal javult ez a mutató - tette hozzá a miniszter.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk