Megjelent: 5 éve

Miről mondanánk le, hogy megtartsuk állásunkat?

Mibe mennének bele a munkavállalók, hogy megtartsák állásukat? Többek között ezt a kérdést vizsgálta a Randstad munkaerőközvetítő 3022 amerikai dolgozó körében. Összességében elmondható, az amerikai munkavállalóknak most sokkal fontosabb munkahelyük megtartása, mint a sikeres váltás előkészítése.

images

Hogy milyenekre? A felmérés készítői nyolc lehetőséget jelöltek meg, amelyk közül a kitöltők tetszőleges számú opciót jelölhettek meg. 24 százalék lemondana az éves bónuszról, ugyancsak 24 százalék túlórázna, 23 százalék pedig elviselné, ha béren kívüli juttatásait vágnák meg.


Költözés és lefokozás? - inkább a felmondás


Nagyobb az ellenállás, ha a munkáltató fizetéscsökkentéshez (csak 16 százalék menne bele), költözéshez (16 százalék) vagy alacsonyabb munkakörbe helyezéshez (11 százalék) kötné a további alkalmazást.


A megkérdezettek 19 százaléka tart attól, hogy 2012-ben elveszíti állását, 41 százaléka véli úgy, cégénél lesznek leépítések, 27 százalék pedig attól fél, csökken a fizetése. Árnyalja a képet, hogy a félelmek ellenére a többség jól érzi magát a munkahelyén: 76 százalék büszke arra, hogy munkaadójánál dolgozik, 78 százalék pedig inspirálónak tartja saját munkáját.


Joanie Ruge, a Randstad alelnöke szerint a munkavállalók reálisan látják az álláspiaci helyzetet. Éppen ezért a többség hajlandó nagyobb áldozatot hozni. Ruge tanácsa munkavállalóknak: ne menjenek bele azonnal fizetéscsökkentésbe vagy alacsonyabb bónuszba. Inkább vállaljanak több feladatot, nagyobb felelősséget. E stratrégiával azt jelzik a cégvezetés felé, motiváltak, szeretnék a vállalatot előrébb vinni.


Mire lenne hajlandó, hogy elkerülje az elbocsátást? (százalék)


Lemondok az éves jutalomról 24
Tovább dolgozom túlórapénz nélkül 24
Kevesebb béren kívüli juttatást kapok 23
Kevesebb lesz a szabadságom 23
Csökkentik a fizetésem 16
Költöznöm kell 16
Saját zsebből kell fizetnem a képzésemet 15
Alacsonyabb szintű munkát kapok, visszaéptetnek 11
Egyikbe se mennék bele 35
Forrás: Randstad Employee Attachment Index 2011. 4. Negyedév (Q4)


2011. december 12.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk