kapubanner for mobile
kvóta 
Megjelent: 5 éve

Jöhet a női kvóta a német tőzsdei cégeknél

Németországban női kvóta bevezetésére kötelezik a nagyobb részvénytársaságokat, a kedden Berlinben ismertetett kormányzati tervek szerint legkevesebb 30 százalékra kell emelni a nők arányát a tőzsdén jegyzett legnagyobb cégek felügyelőbizottságában.


A női kvótáról szóló törvénycsomagot 2015-ben terjesztik a parlament elé, és az új szabály 2016-tól lép majd életbe. Az előírás szerint azoknál a tőzsdén jegyzett részvénytársaságoknál, amelyeknél kétezernél több munkavállaló dolgozik, és a felügyelőbizottságot a munkavállalói részvétel elve alapján állítják össze, a testületben felszabaduló helyeket kötelező nőkkel betölteni, amíg el nem érik a 30 százalékos arányt. A szabály összesen 108 nagyvállalatra vonatkozik.


Több ezer cégnél önkéntes vállalás


További 3500 cég, amely tőzsdén jegyzett részvénytársaság, vagy pedig a felügyelőbizottság összetételét tekintve a munkavállalói részvételt előíró jogszabály hatálya alá tartozik, saját hatáskörben állapíthat meg célokat a női részarány növelésére, de az önkéntes vállalás teljesítését már 2015-ben el kell kezdeni, és nemcsak a felügyelő bizottságban, hanem a menedzsment felső szintjén is, és rendszeresen jelentést kell készíteni a folyamat alakulásáról. A igazságügyi, és a család-, idős-, nő- és ifjúságügyi minisztérium közös koncepciója szerint az állami intézményeknek és vállalatoknak jó példát kell mutatniuk, arra kell törekedniük, hogy a nők aránya 50 százalékra emelkedjen a vezető testületekben.


A Zöldek keveslik, a munkáltatóknak túl sok


Ellenzéki pártok és gazdasági érdekképviseletek bírálták a terveket. A Zöldek szerint sovány eredmény, hogy több ezer cég közül csupán 108-at köteleznek a női kvóta bevezetésére. Az ellenzéki párt szerint ez azt mutatja, hogy a szociáldemokraták a konzervatívok ellenállása miatt nem tudták keresztülvinni a tavalyi választási kampányban ismertetett saját elképzelésüket, amely a vállalatok szélesebb körére vonatkozott és 40 százalékos női kvótát irányzott elő.


A német ipari és kereskedelmi kamarák szövetsége (DIHK) szerint a női kvóta révén a politika önkényesen beavatkozik a cégek személyi döntéseibe, pedig hasznosabb lenne, ha a nemi arányok mesterséges változtatása helyett az alacsony női részarányt előidéző okokkal foglalkozna.


A legutóbbi, 2013-as adatok a német cégek felügyelőbizottságában átlagosan 12 százalék a nők aránya. A legnagyobb tőzsdei cégeknél, a DAX-30 indexben jegyzett részvénytársaságoknál magasabb, 22 százalékos ez az arány. (MTI)


2014. március 27.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek