kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Munkabalesethez kapcsolódó dokumentáció - a munkáltatóra és munkavédelmi szakemberre váró feladatokkal

Egy balesetnél a munkáltatónak, vezetőnek, helyszínen lévő dolgozónak egyik pillanatról a másikra számos kötelessége, feladata keletkezik. Meg kell kezdeniük például az azonnali segítségnyújtást, szükség esetén a mentők riasztását, a veszélyhelyzet elhárítását, a helyszínbiztosítást. Nyilván, mindez közös feladata az ott dolgozóknak, illetve az egészségügyi, műszaki szakembereknek. Ellenben, a munkabaleset kivizsgálása munkabiztonsági szaktevékenység, vagyis csak középfokú, felsőfokú munkavédelmi szakember végezheti el. Ehhez számos adminisztratív feladat is kapcsolódik, amiket egy jogkövető vállalkozásnál a - saját alkalmazásban álló vagy szerződéses - munkavédelmi szakember jól ismer és el is lát. Ettől függetlenül igen hasznos, ha egy-egy vezető is tisztában van az alapvetően szükséges lépésekkel. Dr. H. Nagy Judit, az Alemona Hungary Kft. munkabiztonsági szakértőjének írása.

Alapvető kötelezettségek, ha bekövetkezett egy munkabaleset

Az alábbi felsorolásban az azonnali, más jellegű baleseteknél is elsődleges fontosságú tennivalókat-kötelezettségeket nem részletezzük (mentés, segélyhívás, elsősegély nyújtása stb.), elsősorban az adminisztratív, illetve a munkabaleset jellegből adódó specifikus feladatokat ismertetjük.

- A munkáltató minden munkaképtelenséggel járó munkabalesetet a bekövetkezését követően köteles haladéktalanul kivizsgálni. Sőt, a munkaképtelenséget nem okozó munkabaleset körülményeit is tisztáznia kell.
- a három munkanapot meghaladó munkaképtelenséggel járó munkabalesetet nem csak ki kell vizsgálni, hanem nyilvántartásba kell venni és be kell jelenteni a munkavédelmi hatóságnak;
- a kivizsgálás megkezdéséről a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosát tájékoztatni kell;
- a munkáltatónak lehetővé kell tennie a munkavédelmi képviselő részvételét a munkabaleset kivizsgálásában;
- a súlyos munkabalesetet a munkáltatónak haladéktalanul be kell jelentenie a rendelkezésre álló adatok közlésével a munkabaleset helyszíne szerint illetékes munkavédelmi hatóságnak;
- súlyos munkabaleset esetén a munkavédelmi hatóság megérkezéséig a baleseti helyszínt - a mentést követően - a balesetkori állapotban kell megőrizni. Ha ez további súlyos veszélyhelyzetet idézne elő, akkor a baleseti helyszínről fényképet, videofelvételt kell készíteni;
- súlyos munkabaleset esetén a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosának részt kell venni a kivizsgálásban.

Munkabaleseti nyilvántartás



- A 3 munkanapot meghaladó munkaképtelenséggel járó munkabaleset vizsgálati dokumentációját a munkabaleseti nyilvántartásba be kell vezetni és sorszámmal kell ellátni (ezt a sorszámot a munkabaleseti jegyzőkönyvön is fel kell tüntetni).

Bejelentőlap



- Az egészségbiztosító által rendszeresített, a munkabaleseti nyilvántartás adattartamával azonos adatokat tartalmazó nyomtatvány, amelyet a munkavállaló kérésére a munkaképtelenséget nem okozó munkabalesetet szükséges rögzíteni.

Munkabaleseti jegyzőkönyv



- halált, illetve a három munkanapot meghaladó munkaképtelenséget okozó munkabaleset esetén kell kitölteni (minden sérültről külön-külön).

- beküldhető elektronikusan (ennek kitöltése elektronikus felületen is történik), illetve postán a munkabaleset helyszíne szerint illetékes munkavédelmi hatóságnak. A súlyos munkabalesetről készített jegyzőkönyvnek a munkavédelmi hatósághoz történő megküldésekor másolatban mellékelni kell a munkáltatói balesetvizsgálat teljes dokumentációját. E dokumentációnak tartalmaznia kell

- a szakmai képzettséget igazoló dokumentumot;

- a kezelési jogosultságot igazoló dokumentumot;

- az egészségügyi alkalmasságot igazoló dokumentumot;

- az üzembe helyezést dokumentáló iratot;

- időszakos biztonsági felülvizsgálatot dokumentáló iratot;

- a kockázatértékelést dokumentáló iratot;

- fényképfelvételeket, videófelvételeket;

- a belső szabályzatok vonatkozó részeit.

- A munkáltató köteles továbbá a kivizsgálás befejezésekor, de legkésőbb a tárgyhót követő hónap 8. napjáig megküldeni a jegyzőkönyvet:

- sérültnek, halála esetén hozzátartozójának;
- külföldi kiküldetés, külszolgálat, munkaerő-kölcsönzés esetén a magyarországi székhelyű munkáltató munkavállalója munkabalesetéről a munkáltató székhelye szerint illetékes munkavédelmi hatóságnak;
- a társadalombiztosítási kifizetőhelynek, ennek hiányában a fővárosi és megyei kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalának;
- munkaerő-kölcsönzés, kirendelés esetén a kölcsönbeadó, kirendelő munkáltatónak.

A munkabaleset fogalmi körébe nem tartozó üzemi balesetet a munkáltató szintén köteles kivizsgálni, majd a vizsgálat eredményét Üzemi baleseti jegyzőkönyvben rögzíteni.



A munkáltatónak minden bejelentett, illetve tudomására jutott balesetről meg kell állapítania, hogy munkabalesetnek tekinti-e.
Ha a munkáltató nem tekinti munkabalesetnek, akkor erről a megállapításról és a jogorvoslat lehetőségéről a sérültet, halálos baleset esetén a hozzátartozót köteles értesítenie.

A mindenkor aktuális formája a munkabaleseti jegyzőkönyvnek innen tölthető le.

Dr. H. Nagy Judit
munkabiztonsági szakértő
Alemona Hungary Kft.


Fotó: Pexels.com
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk