kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nem lelkesednek a cégek a lakáshitel-támogatásért

Idén április 4-e óta támogathatják a cégek adómentesen a munkavállalóik lakáshitel-törlesztését. Elvben… Ám a többség inkább kivárna: tartanak ugyanis a lehetőséggel együtt járó többletfeladatoktól és a cégeket pluszban terhelő felelősségtől is.


Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon ›


A Cafeteria Trend szakportál felmérése szerint a munkáltatók 51%-a 2014 végéig egyáltalán nem is tervez lakáscélú hiteltámogatást adni a munkavállalóknak. Ám a konstrukciótól vonakodó cégek száma az év végéhez közeledve, a nehézségekkel szembesülve várhatóan még növekedni is fog. Óvatosságuk nem véletlen. Egyrészt a juttatás adómentességéhez számos feltételnek kell megfelelni - másrészt a feltételek ellenőrzésének kötelezettsége is rájuk hárulna, amellett, hogy a jogosulatlanul igénybe vett támogatás miatti szankciók is őket sújtanák. A Trenkwalder által megkérdezett cégek viszont már a devizahitelek rendezésével kapcsolatos folyamat végét várják - és azt, hogy a bankok, illetve a többi piaci szereplő milyen ügymenetet alakít majd ki a területen.


Komoly kihívás: a HR-es nem építésügyi szakember



Az adómentesség megállapításához egyébként számos dolgot kell egyidejűleg vizsgálnia a munkáltatónak. A nyújtott támogatás mértéke például nem haladhatja meg az ingatlan vételárának vagy teljes építési költségének 30 százalékát. Emellett azt is vizsgálniuk kell, hogy a felvett hitelt a lakásvásárlás helyett korszerűsítésre vagy olyan felújításra fordították-e a munkavállalók, amelyre már nem kapható adómentesség. Az utóbbi szempont vizsgálata viszont komoly kihívást jelenthet 1-1 átlagos vállalat HR-osztálya számára.



”Egy HR-munkatárs nem kompetens abban, hogy a szakmájához nem tartozó adatokat és dokumentumokat - például közjegyzői okiratokat, építési számlákat és műszaki ellenőri igazolásokat - is vizsgáljon. Sok esetben pedig még az ezzel foglalkozó szakértőnek is nehéz precízen szétválasztania, hogy egy felújítás vajon mekkora részben tekinthető olyan korszerűsítésnek, amely után igénybe vehető a kedvezményes munkáltatói támogatás” - mutatott rá Molnár Mónika, a Trenkwalder HR-szolgáltatások üzletágának vezetője. Igaz, a problémát felismerve már számos bank alakított ki a fenti vizsgálat terheit átvállaló szolgáltatást. Ez viszont többletköltséget jelent a cégeknek - de az már nem tisztázott, hogy a bank magára vállalja-e egy utólag, esetleg jogtalannak bizonyuló támogatás felelősségét. Ám amennyiben utólag derül ki, hogy a munkavállaló nem jogosult az adómentes támogatásra, úgy a kapcsolódó adó, - és járulékterheket már a cégnek kell állnia.


Így lehetne népszerűbb a lakáscélú hiteltámogatás



A közelmúltban benyújtott törvénymódosító javaslat viszont tovább tágítaná a támogatható munkavállalói lakáshitelek körét. Ha a Parlament megszavazza, nem csak a hitelintézetektől – hanem a pénzügyi vállalkozásoktól felvett hitel is – támogatható lesz. Másrészt akkor is járhatna a támogatás, ha az ingatlan már nincs a munkavállaló tulajdonában.



2014. 07. 09.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk