Megjelent: 17 éve

Műszaki végzettségűek előnyben a miskolci állásbörzén

A Miskolci Egyetem (ME) előcsarnokában és díszaulájában tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemi Állásbörzét április 11-én, szerdán 10-16 óráig.

A ME Diák Irodája és a MEHASZ Kht. által szervezett egynapos rendezvény alkalmat nyújt a cégek bemutatkozására, állásajánlatainak megismertetésére. A nagyszabású találkozón lehetőség nyílik az egyetemi hallgatók és fiatal szakemberek, valamint a cégek, vállalatok számára a közvetlen kapcsolatteremtésre, információgyűjtésre a diplomások, beleértve a frissdiplomások iránti keresletről.

Fontos, hogy a börzére ellátogatók hozzanak magukkal önéletrajzot, amit a standoknál hagyhatnak, illetve előzetesen tájékozódjanak a felkeresendő cégről, amihez segítséget nyújt a www.uni-miskolc.hu/allasborze oldal.

Akik felkészültebbek, azok nagyobb eséllyel tudják az érdeklődést felkelteni, jobb benyomást tudnak tenni a cégek képviselőivel való beszélgetés során.

Az előzetes információk alapján 2007-ben a műszaki végzettségűeknek kínálják a legtöbb állást. Azonban annak is érdemes kilátogatni a börzére és jelentkezni, aki nem ilyen végzettséggel rendelkezik, mert az idén is jelen lesz több személyzeti tanácsadó, közvetítő cég, akik adatbázisába be lehet kerülni.

Az idei börzén részt vevő cégek a felhasználói szintű számítástechnikai ismereteket, illetve a szakmai tárgyak alapos ismeretét, diploma meglétét tartják fontosnak. A nyelvtudás minden cégnél elengedhetetlen, ezek közül is az angol nyelv a leginkább preferált, de a német és az olasz, illetve a francia nyelvtudást is említették.


edupress.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk