Megjelent: 5 éve

Csak a munkaadók 8 százaléka bővítene

Pesszimizmus jellemzi a magyar munkaerőpiacot: 2013 utolsó negyedévében a munkaadók 11 százaléka tervez elbocsátást, míg 8 százalék számol munkaerő-felvétellel, 69 százalék pedig nem tervez létszámváltoztatást - derül ki a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb, reprezentatív felméréséből, amelyet 750 magyarországi munkaadó megkérdezésével készítettek.

A felmérés szerint negyedéves összehasonlításban a munkaerő-felvételi hajlandóság 3 százalékponttal gyengült, míg éves összevetésben egy százalékpontos a javulás. Az ügyvezető igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy megugrott - 12 százalékra nőtt - azoknak a vállalatoknak a részaránya, amelyek 3 hónapra előre sem tudják, hogyan alakul a létszámuk. Ez a mutató jellemzően 2-4 százalék körül szokott mozogni, az idei utolsó negyedévre vonatkozó adat ugyanakkor az előző negyedévhez képest egy, az előző év azonos időszakához képest pedig 8 százalékponttal emelkedett. Emiatt munkaerő-piaci szempontból olyan megoldásokra van szüksége ezeknek a cégeknek, amely rugalmasságot tesznek lehetővé számukra - vélekedett Kiss Judit.


Hozzátette: kevés olyan iparág van, amelyben hosszú távú üzleti tervet lehet készíteni, ezenkívül a cégek számos területen megkezdték a szervezetük, működésük, sok esetben pedig a teljes üzleti modelljük átalakítását. Amíg az új rendszerek nem állnak fel, a tervezés is nehezebb, különösen a humán erőforrás területén. Azoknak a cégeknek, amelyek sikeresen akarnak működni, új munkaerő-piaci modelleket kell alkalmazniuk, foglalkozniuk kell a munkatársak képzésével, és új szakemberforrások után kell nézniük" - mondta Kiss Judit a Manpower Kft. ügyvezetője.


Kilencből hét szektorban csökkenést várnak


Kilenc szektorból hétben a munkaadók az alkalmazottak számának csökkenésére számítanak az idei utolsó negyedévben. A legnagyobb arányban az építőipar és a vendéglátóipar területén terveznek elbocsátásokat a munkaadók. A mutató értéke ezekben a szektorokban a legalacsonyabb, -9, illetve -8 százalék. A köz- és szociális szférában ugyancsak gyengék a várakozások: a mutató értéke itt -7 százalék.


A közüzemi szolgáltatások területén ugyancsak elbocsátásokra lehet számítani, a mutató -6 százalékon áll. A munkaadók mindössze két szektorban számoltak be pozitív kilátásokról: a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén a legoptimistábbak a várakozások, a mutató értéke ebben a szektorban +7 százalék.


Negyedéves összehasonlításban a munkáltatók kilenc ágazatból hatban jeleztek csökkenést. A legjelentősebb, 7 százalékpontos visszaesés a köz- és szociális szférában, valamint a vendéglátóiparban várható, és 6 százalékponttal gyengült a mutató értéke a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén. Eközben mindössze két szektorban várható erősödés, köztük a mezőgazdasági, vadászati, erdészeti és halászati ágazatban, 5 százalékponttal.


Az előző évhez viszonyítva kilenc szektorból hatban gyengült a mutató értéke. Jelentős, 13 százalékpontos visszaesés volt a vendéglátóiparban. A köz- és szociális szféra mutatója 7, a gyártás, valamint a nagy-és kiskereskedelem mutatója pedig 5-5 százalékponttal csökkent. A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva mindössze két ágazatban erősödött a mutató értéke: a legnagyobb, 6 százalékpontos javulást a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén várják a munkaadók.


Dél-Dunántúl a legpesszimistább


A regionális adatok szerint nyolc régióból ötben a munkahelyek számának csökkenését várják a munkaadók 2013 negyedik negyedévében. Az Dél-Dunántúl munkaadói a legpesszimistábbak: itt a mutató értéke -12 százalék. Ugyancsak gyenge felvételi kedvet jelentettek Észak-Magyarországról, ahol a mutató -7 százalékon áll, valamint a Közép-Dunántúlról és a Dél-Alföldről, ahol a mutató értéke egyaránt -6 százalék. A munkát keresők mindössze két régióban számíthatnak bővülő lehetőségekre, a legnagyobb mértékű - plusz 8 százalékos - felvételi kedvet a Nyugat-Dunántúli munkaadók jelezték.


Az előző negyedévhez viszonyítva nyolc régióból ötben romlottak a kilátások; a legnagyobb visszaesésről a Dél-Alföldi munkaadó számoltak be: itt 7 százalékpontot gyengült a mutató értéke. 4-4 százalékponttal romlottak a kilátások a Közép-Magyarországi és a Dél-Dunántúli régióban, míg az Észak-Alföldön 5, Budapesten 4 százalékponttal javultak a kilátások.


Az egy évvel korábbihoz képest öt régióban csökkent a mutató értéke, a legnagyobb mértékben - 11 százalékponttal - a Dél-Dunántúlon (MTI).


2013. szeptember 11.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek