Megjelent: 4 éve

Reklámügynökség és két bank nyerték Az Év Családbarát Vállalata címet

Családbarát vállalatoknak rendezett, évről évre visszatérő díjkiosztó gáláján a személyes fejlődés lehetőségét, a munkába való visszatérés támogatását és a teljes körű törődést jutalmazta a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom.

Az Év Családbarát Vállalata díjak kis-, közép-, és nagyvállalati kategóriában találtak gazdára a Budapest Music Centerben tartott nagyszabású gálaest keretében, ahol különdíjakat is kiosztottak. A családbarát gyakorlatokat folytató vállalati vezetők már hetedik éve találkoznak a Három Királyfi által rendezett novemberi gálán, hogy a munka-magánélet egyensúly kialakításának legújabb trendjeivel megismerkedjenek, egyúttal tapasztalatot cseréljenek.

Skrabski Fruzsina, a mozgalom elnöke köszöntőjében csodának nevezte, hogy a családbarátság ma már a vállalati imázsépítés, az employer branding része, de csoda az is, hogy az idén tízéves mozgalmat minden ötödik ember ismeri az országban. Az is nagy szó, hogy a mozgalom által alapított családbarát kórházi osztály díj annyira eredményes, hogy a díjban részesült egészségügyi intézményekben túljelentkezés van a pozíciókra.

„Általános elvárás kellene legyen a családbarátság, mert természetes dolog, hogy a beteg gyerekek mellett a szülő otthon marad, természetes kellene legyen, hogy a családalapítás mellett döntő dolgozót támogatja a munkáltató” - tette hozzá.

Orbán Balázs miniszterhelyettes, parlamenti és stratégiai államtitkár beszédében kiemelte, egy gyerek születése teljesen átalakítja az ember életét. Családosként másként kezdünk gondolkodni, a gyermek mellett az ember sokszor idézi fel saját gyerekkorát, sokkal többet gondol generációkat átívelő felelősségére. Ez az élet más területén is érezteti hatását. Mint mondta, az a cég, amely támogatja a családalapítást, az hosszabb távon olyan alkalmazottakat nyer, akik más téren is képesek kiteljesedni.

Az Év Családbarát Vállalata 2019 díj nyertesei:
Kisvállalati kategóriában a McCann Erickson Budapest reklámügynökség nyert személyes élethelyzetekre szabott támogatási rendszerének bevezetéséért. A „Segítünk a fejlődésben” programjuk fejlődési terv elkészítését jelenti, amely tartalmazza a munka-magánélet helyzetek kezelését is, ennek részeként külön figyelmet szentelnek az apukáknak.
A 41 fős vállalatnál heti egyszeri közös reggeli és nyári óvoda segíti a közösségteremtést, a családosokra való fokozottabb odafigyelést.

Középvállalati kategóriában a Commerzbank Zrt. nyert családokat segítő innovatív intézkedéseiért, amelynek része a karácsonyi bevásárlások idején adott egész napos gyermekfelügyelet és a visszatérő kismamáknak biztosított próbamunka lehetősége. A 114 főt foglalkoztató vállalatnál 23 fajta munkarend létezik, amely sokoldalúan segíti a családosokat.

Nagyvállalati kategóriában a Citi Magyarország nyert a gyermektől a nagyszülőkig mindenkit megszólító, személyre szabott intézkedéscsomagja kialakításáért. A több generációs program része az Egy nap a szüleim munkahelyén program a gyermekek számára és az Egy nap a gyermekem munkahelyén program. A cégnél kismama koordinátor működik, aki aktív kapcsolatot ápol az épp gyermekükkel otthon lévőkkel. Az Employee Assistance Programjuk által működtetett segélyvonalat nemcsak a kollégák, hanem családtagjaik is igénybe vehetik.

A gálán a fődíjak mellett Családbarát Vállalat címek is gazdára találtak. Ezek azok a cégek, amelyek már régóta példaértékű módon elöl járnak a családbarát gyakorlatok megvalósításában, illetve előző években már részesültek a megtisztelő az Év Családbarát Vállalata díjban. Külön szakmai kiemelést kapott két vállalat, ahol gyermek születése után a kismamák és kispapák extra szabadságot vehetnek igénybe. Ezek a Diageo Üzletviteli
Szolgáltatások Kft. és a Philip Morris Magyarország Kft.

A vállalatok képviselői Koleszár Ferenc műalkotását vehették át.

A Családbarát Vállalat megkülönböztető címet a következő vállalatok viselhetik:
AC Nielsen Piackutató Kft
AGROSPRINT Zrt.
All You Can Move Magyarország
Autotherm Kft.
Bakosfa Kft
BorsodChem Zrt.
BP BSC Kft.
BPO AUDIT TAX
Budapest Bank Zrt.
Celanese Magyarország Kft.
CIB Bank Zrt.
Citi Magyarország
Cognizant Technology Solutions
Commerzbank Zrt.
Deloitte Zrt.
DIAGEO Üzletviteli Szolgáltatások Kft.
Eastjob Személyzeti Tanácsadó Bt.
Gallus Cégcsoport
Hauni Hungaria Gépgyártó Kft.
HR Partner Consulting Kft.
IBM Hungary ISSC Kft.
iData Kft.
Innonic Group Zrt.
Invitech ICT Services Kft.
Karrier Hungária Kft.
McCann Erickson Budapest Kft.
Michelin Hungária Kft.
MOL Nyrt.
Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft.
NI Hungary Kft.
PC Trade Systems Kft.
Philip Morris Magyarország Kft.
Praktiker Kft.
REPÉT Kft.
Shell Hungary zRt.
Solar Solution Management Kft.
Tata Consultancy Services Ltd. Magyarországi Fióktelepe
TIGRA Kft.
Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt.
Városliget Zrt.
VGD Hungary Kft.

A díjátadón családbarát gyakorlataikat rendszeresen megosztó mentorszervezeteket is kitüntettek. Ezek a Bepatek Kft, a British Telecommunications, az Exxonmiobil, a GE, a Grundfos, az ingatlan.com, a K&H Bank, a Magyar Telekom, a Metlife és a ProLabora Kft. A videó különdíjat a Celanese nyerte.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk