kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Félmilliónál is többen halnak meg túlmunkában Kínában

A becslések szerint évente mintegy 600 ezren halnak meg Kínában a túlzásba vitt munka következményeként, ami "járványszerű" jelenség az országban - adta hírül a kínai média.


A témával az elmúlt időszakban több kínai lap is foglalkozott, a rádió pedig azt számolta ki, hogy a túlórák miatt naponta átlagosan 1600 ember halálozik el idő előtt. A jelenség a híradások szerint olyan elterjedt az országban, hogy már külön kifejezés is létezik rá a kínai nyelvben, az agyondolgoztatottak halálát "kuolaoszé"-nek nevezik.


Ez jelzi, hogy nagy a baj


A halálesetek hátterében leggyakrabban keringési rendellenesség, stressz, kóros és hosszabb időn át való alvásmegvonás, végkimerültség szerepel. A nagy bajt előrejelző leggyakoribb tünet az álmatlanság, hasi fájdalmak, kóros étvágytalanság, és a problémát még tetézi az, hogy a betegek a legritkább esetben fordulnak orvoshoz.


A Global Times című napilap által az ország hét nagyvárosában készített korábbi felmérés rámutatott, hogy a szellemi munkát végzők kétharmada rossz egészségi állapotban van. A legtöbben úgy fogalmaztak, fárasztja őket a munkahelyi nyomás, annak hiányában ugyanakkor szintén rosszul érzik magukat és szoronganak. Az egészségtelen mértékű túlórázást a magas árak, növekvő megélhetési kiadások jelentette létbizonytalanság miatt, valamint munkahelyük elvesztésétől való félelmükben vállalják el. (MTI)


2014. július 1.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk