kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Bekeményít Németország a bevándorlókkal szemben

Németországban elkészültek az uniós társállamokból érkező munkavállalókra vonatkozó szabályok szigorítását célzó javaslatok, és a kormány még augusztusban elindítja a reformokat - írta kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).


A lap szerint a kormány augusztus 27-én megtárgyalja és elfogadja a bevándorlásnak a szociális ellátórendszerre gyakorolt hatását vizsgáló tárcaközi bizottság jelentését, amely több törvénymódosítást irányoz elő.


Fél évig lehet munkát keresni


A legfontosabb ezek között a javaslatok között, hogy a munkakeresés céljából az uniós társállamokból érkező bevándorlók legfeljebb fél évig maradhatnának Németországban munka nélkül, és akinek hat hónap alatt nem sikerül állást találnia, annak el kellene hagynia az országot.


Öt évre kitiltható, aki csal


A hatóságok továbbá akár öt évre kitilthatják Németországból mindazokat az uniós bevándorlókat, akik jogsértő módon - csalással, adatok, dokumentumok hamisításával - férnek hozzá a szociális ellátórendszer juttatásaihoz, például munkanélküli támogatáshoz vagy családi pótlékhoz.


A családi pótlékhoz való hozzájutást is szigorítják


Jelenleg nincs időbeli korlátja a németországi tartózkodásnak, kitiltani pedig csak külön eljárás révén lehet uniós állampolgárokat, és kizárólag a közrend, a közbiztonság vagy a közegészségügy veszélyeztetése miatt. A szigorítást az indokolja, hogy egyre több önkormányzatnak okoz gondot külföldi uniós állampolgárok ellátása, akiknek a képzettség vagy a nyelvtudás hiányossága miatt nincs esélyük az elhelyezkedésre, és szociális támogatást kérnek.


A tárcaközi bizottság szerint külön fel kell lépni a családi pótlék jogtalan megszerzésére irányuló kísérletekkel szemben. A testület javaslata szerint az uniós külföldiek körében a kérelmező szülők vagy gondviselők, valamint a gyerek adószámát is csatolni kell a kérelemhez
Egy másik keddi beszámoló, a Bild című lap jelentése szerint az EU-hoz 2004 óta csatlakozott 10 országból és az euróövezet 4 válsággal küzdő déli tagállamából (Görögország, Olaszország, Spanyolország, Portugália) érkező bevándorlók körében átlépte a 300 ezret a Hartz IV támogatásban részesülők száma. A legtöbben, mintegy 80 ezren lengyel állampolgárok, a második helyen az olasz segélyezettek állnak 66 ezer fővel, a harmadik Görögország 44 ezer fővel.


414 ezer román és bolgár él a németeknél


A 80 milliós Németországban 2013 végén 3,1 millió volt az uniós társállamokból származó bevándorlók száma (mind a 27 országot együttvéve), ami 10,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A leggyorsabban a román és a bolgár állampolgárok száma nőtt tavaly, az végén 414 ezren voltak, ami 27,9 százalékos növekedés éves szinten (MTI)


2014. augusztus 12.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek