kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Kémkedéssel vádolják a francia Ikea vezetőit


Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon ›


Stefan Vanoverbeke vezérigazgatót, elődjét, Jean-Louis Baillot-t és Dariusz Rychert pénzügyi igazgatót hétfőt vették őrizetbe. A vádemelésre a kihallgatásukat követően került sor. A bútoripari vállalatot 2010 eleje óta azzal gyanúsítják - amit azóta egy belső vizsgálat is megerősített - hogy kémkedtek egyes munkatársaik után. A céget az ügyészség jogi személyként is megvádolta, és 500 ezer euró (148 millió forint) kaució befizetésére is kötelezte a felpereseknek esetlegesen megítélendő kártérítések biztosítására.



Az ügy azután robbant ki, hogy a Le Canard Enchainé című szatirikus francia hetilap 2012 februárban közzétette az IKEA vezetése, illetve egy magán biztonsági cég közötti állítólagos levelezést, amelyben a svéd vállalat tájékoztatást kért bizonyos személyek rendőrségi aktáiról, beleértve egy szakszervezeti vezetőt és egy elégedetlen vásárlót. Ezután két szakszervezet feljelentést tett a cég ellen, ami alapján az ügyészség 2012 áprilisban vizsgálatot indított. (MTI)


2013. november 20.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk