kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Bevezetnék a minimálbért Németországban is

Már jó ideje folyik a vita minimálbér bevezetéséről Németországban. Most a munkaügyben illetékes miniszter tervet dolgozott ki, amelynek értelmében nettó 5 euró lesz az óránkénti munkabér alsó határa.

A koalíción belül egyetértés mutatkozik a korábban sokat vitatott minimálbér bevezetéséről - számol be a kölni Stadt-Anzeiger című lap. Erre vall, hogy Franz Müntefering munkaügyi miniszter tervet dolgozott ki, amelyet a jövő hónap közepén terjeszt a törvényhozás elé.

Eszerint 5 euróban szabnák meg az órabér alsó határát. Az ilyen összegért dolgozók ezt gyakorlatilag levonás nélkül kapnák kézbe, mert a társadalombiztosítási és egyéb járulékot csaknem maradék nélkül az állam vállalná magára.

Noha mindez újabb terhet róna a költségvetésre, a miniszter arra számít, hogy ezáltal jelentősen visszaszoríthatnák azon állástalanok számát, akik titokban feketemunkából egészítik ki havi bevételüket. Ezáltal tovább csökkenne a munkanélküliség aránya, így kevesebb segélyt kellene átutalni az állástalanok számára. Az ellenzéki szabad demokraták máris bírálták a tervet, arra hivatkozva, hogy a minimálbér bevezetése ellenkezik a szabad piac feltételeivel - tudósít az Info Rádió.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk