kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

A dél-afrikai Bill Lynch kapta az Ernst & Young "World Entrepreneur Of The Year" 2006 díját

Bill Lynch, a dél-afrikai Imperial Holdings vezérigazgatója kapta az Ernst & Young "World Entrepreneur Of The Year" 2006 díját. A gálaest a Monte Carloban megrendezett, egy hetes Ernst & Young World Summit csúcspontja volt, ahol a világ legkiemelkedőbb üzletemberei gyűltek össze tanulás, kapcsolatépítés és eszmecsere céljából.

Az immár hatodik alkalommal megrendezésre került "World Entrepreneur Of The Year" címért idén 32 ország díjazottjai versengtek. A kiemelkedően erős mezőnyből a Független Bírálóbizottság Bill Linch-et választotta, aki 1971-ben állás nélkül, mindössze 2000 fonttal a zsebében érkezett Dél-Afrikába. Ebből építette fel az ország legnagyobb szállítási és közlekedési konglomerátumát, az Imperialt.

Az Imperial Holdings hét, egymással együttműködő részlegének (integrált logisztikai megoldások; flottakezelés; jármű- és targoncakölcsönzés, légi közlekedési eszközök üzemeltetése, értékesítése és bérbeadása; autókölcsönzés és idegenforgalom; gépjármű import; értékesítés és értékesítés utáni szolgáltatások; valamint kapcsolódó pénzügyi szolgáltatások) bevétele jelenleg 6,5 milliárd euró, amelyek együttesen három kontinensen összesen 36 000 főt foglalkoztatnak.

A kilenctagú Független Bíráló Bizottság elnöke, Sunil Bharti Mittal, a Bharti Enterprises alapítója, India 2004-es "Az Év Üzletembere" díjazottja, úgy nyilatkozott "Bill megtestesíti mindazt, ami egy sikeres üzletembert jellemez: a semmiből indult, és harminc év alatt felépített egy hihetetlen vállalkozást. E mellett munkásságával mára rendkívül pozitív hatást gyakorol Dél-Afrikára, amely az általa létrehozott munkahelyek mellett az Imperial biztosította képzésnek, oktatásnak és a helyi közösség más módokon történő támogatásának köszönhető".

Magyarországot a hazai "Az Év Üzletembere" díj 2005. évi győztese, Demján Sándor, a TriGránit Rt. alapítója és elnöke képviselte, aki csak hajszállal maradt le attól, hogy elvigye a "World Entrepreneur Of The Year" díjat. "Az Év Üzletembere" program 20 évének különlegessége a vállalkozók hihetetlen sikertörténetei. Ebben az évben különösen erős volt az országok díjazottjainak mezőnye, így a zsűrinek igen nehéz dolga volt - nyilatkozta Czakó Borbála, az Ernst & Young hazai vezérigazgatója. "Bill Lynch mögött igen nagy szakmai tapasztalat áll, köszönhetően az üzleti életben eltöltött hosszú éveknek. Az üzlet és a kemény munka iránt tanúsított szeretete pedig mindenki számára méltó példaképpé teszi." - tette hozzá.

Bill Lynch és az Imperial Holdings
Bill Lynch egy falusi iskolából indulva Dél-Afrika legnagyobb közlekedési és szállítási csoportjának, az Imperial Holdings-nak a vezérigazgatójává vált. Attól a naptól fogva hajtotta az üzlet iránti szeretet, hogy Írországban egy vidéki autószerelő műhelyben elkezdett dolgozni.
Lynch 1971-ben, 27 évesen érkezett Dél-Afrikába feleségével Ann-nel, 2000 fonttal, állás nélkül és nem sok kilátással az egyre súlyosbodó recesszió időszakában. Az Imperial Motors gépkocsi-értékesítő cégnél helyezkedett el, amely akkoriban évi 12 345 euró veszteséget termelt. Lynch egy szegénységben nevelkedett vezető szemével ezt a tendenciát az ellenkezőjére fordította.
1973-ban 10 százalékos részesedést vásárolt az Imperialban - ezzel előnyben részesítve a kockázatot, semmint elfogadva az ingyen megkapható 5 százalékot. Az általa vezetett növekedési stratégia a tevékenységek tehergépkocsi-kölcsönzéssel, logisztikával, autókölcsönzéssel és -bérlettel történő- kiegészítésén alapult.

1987-ben az Imperial részvényeit 9 centen jegyezték, szemben a mai 21 eurós árral. 1990-ben Lynch az Imperial elnöke lett, és megmutatta, mennyire hisz Dél-Afrika jövőjében azzal, hogy további terjeszkedés felé vezette a vállalatot - többek között a vállalkozás magját képező Toyota kereskedés több márkát árusító hálózattá történő átalakításával. Abban az időben sokan Dél-Afrika politikai és gazdasági összeomlását jósolták. 1998 és 1999-ben az Imperial a Thyssen-Krupp logisztikai üzletágának megvásárlásával külföldre terjeszkedett és belépett a repülőgép lízing területére. Dél-Afrika demokratikus átalakulása óta a vállalat forgalma 28-szorosára nőtt.



"Az Év Üzletembere" díjról
Az Ernst & Young által alapított, a világ legkiemelkedőbb üzletemberének odaítélendő Ernst & Young "Entrepreneur Of The
Year" ("Az Év Üzletembere") díj a világ egyik legrangosabb üzleti elismerése. A világszerte rangos elismerés a vállalkozói tevékenység ösztönzésének egyedi eszköze, amelyet az Ernst & Young azzal a céllal hívott életre, hogy ily módon ismerje el a másokat elképzeléseikkel, vezetői készségükkel és eredményeikkel inspirálni tudó, kiemelkedő üzletembereket. Az Ernst & Young regionális, országos, és globális "Az Év Üzletembere" programja mára több mint 30 ország több mint 115 városában van jelen. A díj kategóriájában az első, valóban világméretű üzleti elismerés a sikeres, növekedő és dinamikus vállalkozások vezetői számára.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk

Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk

Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk