kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Az OECD-országok közül csak a mexikóiak keresnek kevesebbet a magyaroknál

Hiába kerestek többet a magyarok 2018-ban mint előtte, még így is csak Mexikót előzi meg Magyarország a frissen közölt OECD-adatok alapján - írja az euronews.

A legfrissebb OECD-adatok alapján tavaly 16 298 dollár, azaz nagyjából 4,7 millió forint volt az éves bruttó átlagbér Mexikóban. Az euronews portál által szemlézett kimutatás szerint a vizsgált országok közül Magyarországon a második legalacsonyabb az éves bruttóbér, szám szerint 24 455 dollár, ami körülbelül 7,1 millió forint.

A cikk szerint az OECD-országok közül a harmadik legkevesebbet a szlovákok keresik, akiknek átszámítva kb. 7,3 millió forint az éves bruttó átlagbérük. A kimutatás arra is kitér, hogy a vizsgált országokban átlagosan hány órát dolgoznak az emberek egy évben, ezen a listán Magyarország a középmezőnyben van 1741 órával.

A párizsi székhelyű OECD nemzetközi gazdasági szervezet 36 tagországot számlál, Magyarország 1996 óta a tagja.

Euronews
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk