Megjelent: 5 éve

Közel 500 dolgozóját verte át a cégtulajdonos

Több mint 420 dolgozóját csapta be három, vagyonvédelmi vállalkozást működtető cégtulajdonos a fővárosban - közölte a rendőrség honlapján kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

images


A közlemény szerint a gyanúsítottak többször levonták az egészségügyi alkalmasság megállapításához szükséges vizsgálat árát a munkavállalóktól, miközben nem is voltak orvosnál. Előfordult az is, hogy a dolgozók csak részben kapták meg munkabérüket vagy egyáltalán nem kaptak fizetést. A nyomozók 1267 rendbeli bűncselekményt derítettek fel.


Folyamatosan új cégeket alapítottak


A három gyanúsított 2011-től három vagyonvédelmi kft.-t hozott létre és elvállalta egy üzletlánc vagyonőri feladatainak ellátását. Amikor valamelyik cégük ellen felszámolási eljárás indult, egy másik kft.-jük vette át a feladatot. Minden alkalommal, amikor új cég vette át az irányítást, levontak a munkavállalók béréből tízezer forintot azzal az indokkal, hogy a munkavállalói feladatok ellátásához szükséges az egészségügyi kiskönyv kiváltása. A dolgozók azonban nem vettek részt orvosi vizsgálaton, továbbá megállapították, hogy az okiratot kiállító egészségügyi cég nincs bejegyezve az Országos Egészségügyi Kamaránál, és az eljáró "orvos" sem szerepel az orvosi kamara nyilvántartásában - írta a rendőrség.


A BRFK csalás és közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a három cégtulajdonos ellen - olvasható a police.hu-n. (MTI)


2014. október 1.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek