kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Aláírták a tanárok kollektív szerződését – fizetik a túlórát

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) aláírta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik) pénteken a mintegy 123 ezer pedagógust és más foglalkoztatottat, összesen mintegy 150 ezer embert érintő kollektív szerződést - jelentette be az érdekképviselet elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.


Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon ›


Galló Istvánné a szerződésben foglalt kedvező intézkedések között említette, hogy a Klik által foglalkoztatott pedagógusoknak - a kötelező 32 óra kötött munkaidő felett - túlóradíjat fizetnek 2014. január 1-jétől. A reprezentatív szakszervezet vezetője a kollektív szerződés "kemény tárgyalások" utáni aláírását "apró pozitív lépésnek" nevezte.



Az új kollektív szerződés fontosabb részleteit ismertetve Galló Istvánné elmondta, januártól a kötött munkaidőn felüli munkáért díjazás jár, és a helyettesítést is kifizetik majd a munkavállalóknak. Utalt arra, hogy az eredeti elképzelések szerint ezekért nem fizetett volna a munkáltató, a Klik.



Otthon is kijavítható a dolgozat



Hozzátette: ennek tudatában az intézményvezetőknek nem is lesz érdekük, hogy a pedagógusokat a 32 órán túl bent tartsák az iskolában, mert azt az időt túlórában ki kellene fizetni nekik. Kérdésre arról is beszélt, hogy a 32 óra kötött időt a pedagógusnak nem kell feltétlenül bent tölteniük az iskola tanári szobájában, így például a dolgozatokat otthon is kijavíthatják. (MTI)


2013. november 26.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk