Megjelent: 5 éve

Munkavállalók figyelem, határidő közeleg

Március 20-ig, vagyis szerdáig kell átadniuk a munkáltatóknak az adókedvezmények igénybevételére (például gyermekek után járó) vonatkozó igazolásokat azoknak, akik munkaadójukat bízzák meg adóbevallásuk elkészítésével - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Gyermekek utáni adókedvezmény: tudjon róla a munkáltató


Ügyelni kell arra, hogy a gyermekeik után járó családi adókedvezményről a munkáltató is tudjon - írja a NAV. Ha valaki tavaly év elején nyilatkozott erről, akkor már az adóelőleg levonásakor figyelembe vette ezt a munkáltató. Azonban annak érdekében, hogy a törvény által jogosan járó adókedvezmény ténylegesen is csökkenthesse a fizetendő közterheket, nem árt tisztázni, hogy minden hónapban levonta-e a munkáltató az adókedvezményt. Ha valaki önkéntes kölcsönös pénztár tagja, erre vonatkozó rendelkező nyilatkozatát is adja át március 20-ig munkáltatójának.


Az 1 százalékról nyilatkozni kell


Ha az adózó szeretné felajánlani adója 1+1 százalékát, akkor a kiválasztott civil szervezet adószámát, illetve egyház (vagy Nemzeti Tehetség Program) technikai számát tartalmazó rendelkező nyilatkozatát is ki kell töltenie - ismerteti az adóhivatal (MTI).

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek