kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Már majd’ minden negyedik görög állás nélkül

Görögországban rekordszintre, 23,6 százalékra nőtt a munkanélküliség az idén a második negyedévben az első negyedévi 22,6 százalékról és az egy évvel korábbi 16,3 százalékról az Elstat, a görög statisztikai hivatal csütörtöki közlése szerint.

Ezek szerint 1,17 millióra emelkedett az állástalanok száma, a munkaképes lakosságon belül gyakorlatilag minden negyedik embernek nem volt állása Görögországban. Az Elstat adatai szerint a 15 és 24 év közöttiek körében 53,9 százalékra nőtt a munkanélküliség a második negyedévben az egy évvel korábbi 43,1 százalékról. Abban tartományban, ahová Athén is tartozik és ahol az ország lakosságának közel a fele él, a munkanélküliségi ráta 23,8 százalékra ugrott a második negyedévben az egy évvel korábbi 15,6 százalékról.


2012. szeptember 14.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek