kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nógrádból csábítanak munkaerőt a győri vállalkozások

Csütörtökön már előszűrésen vesznek részt azok a Nógrád megyei állástalan fémipari szakmunkások, akik vállalják, hogy a későbbiekben győri és Győr környéki kis- és középvállalkozásoknál dolgoznak majd, amelyek Nógrádból 60 embernek biztosítanak állást - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szerdán.

A kísérleti program keretében Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei álláskeresőket alkalmaznak a nyugat-magyarországi vállalkozásoknál.


Először lakatosok jönnek


Mint a munkaügyi központ közleményéből kiderül, Nógrádból 60 álláskereső elhelyezkedését biztosítják a programban. Első körben a lakatos szakvégzettséggel rendelkezőket vonják be, és először 31 ember foglalkoztatása válik lehetővé. Kedden több mint 70-en hallgatták meg azt a csoportos tájékoztatót, amelyen a program részleteit, a képzéssel, juttatásokkal, költségtérítésekkel és lakhatási támogatással kapcsolatos tudnivalókat ismerték meg. Válaszokat kaptak a résztvevők a munkáltatók képviselőjétől a jövőbeni munkahelyeikről és a munkakörülményekről is.


Csütörtökön történik az előszűrés, a tesztírásra 34-en jelentkeztek. A legjobban teljesítők Győrbe utaznak üzemlátogatásra, és már személyesen is találkoznak a munkáltatókkal.


Tamási Ildikó, a Nógrád megyei munkaügyi központ igazgatója korábban az MTI-nek elmondta: a megyében közel ezer ember van nyilvántartásban olyan végzettséggel - szakképzett géplakatos, gépi forgácsoló és hegesztő -, amelyet a munkaerőhiánnyal küzdő győri vállalkozások keresnek (MTI).



2013. február 7.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk