Megjelent: 18 éve

Begurultak a britek a Peugeot-ra

A brit szakszervezetek élesen támadják a francia Peugeot autókonszern vezetőségét, amiért az elmúlt időszakban bejelentette: brit gyáregységének 2300 alkalmazottja túl sok kiadást jelent számára, ezért bezárja a gyárat. Helyette inkább Szlovákiába telepíti át a gyártást.

Komoly indulatokat szült a Peugeot vezetőségének döntése, amely szerint egy az egyben felszámolja brit gyáregységét és inkább Szlovákiában hoz létre egy új bázist. A túl magas költségekkel indokolt brit gyárfelszámolás 2300 munkás munkaviszonyának felszámolását jelenti.

Sajtóértesülések szerint a Peugeot menedzsmentje már hónapok óta tárgyal a szlovák hatóságokkal a Pozsony környéki gyár létrehozásáról, ám a végleges döntést a britek tiltakozásán túl erőteljesen nehezíti az a felröppent hír is, hogy a gyáralapításhoz a szlovák nemzeti támogatáson túl a média értesülései szerint uniós támogatást is igénybe vesz a konszern. Ez azért jelenthet problémát, mert hat éve létezik egy uniós direktíva, mely szerint uniós támogatás esetén amennyiben öt éven belül áthelyeznek egy gyárat, úgy vissza kell fizetni a támogatás teljes összegét. Ez pedig a jelenlegi túlzott kiadások mellett aligha engedhetné meg magának a francia anyavállalat.

Bár a brüsszeli bizottság szóvivője egyelőre cáfolta, hogy a cég a szegényebb régiók felzárkózását célzó uniós alapból támogatást kapott volna, ugyanakkor felhívta a figyelmet a direktíva meglétére is. A britek közben pedig csak reménykedhetnek, hogy gyárukat újra indítják a direktíva, vagy egyéb hátráltató okok folytán.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk