kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Az átlagnál már többet mosolyognak a magyar eladók, de van még tér a fejlődésre

Lekörözte a hazai ügyfélkiszolgálás színvonala mosolygás és üdvözlés tekintetében a világátlagot. Az élen járó országoktól ugyan még lemarad Magyarország, azonban a fejlődés évről-évre jól látható. Kapcsolt értékesítés - azaz kiegészítő vagy egyéb termék, szolgáltatás ajánlása - terén azonban még van hova fejlődni, a tavalyi eredményén sajnos rontott hazánk - derül ki abból a vevőkiszolgálási felmérésből, melyben 67 ország próbavásárlást végző szolgáltatói vettek részt világszerte, több mint 2,1 millió esetet vizsgálva.

Az üzletekben Magyarországon a vizsgált esetek 94 százalékában köszöntötték a vevőket, a tavalyi 91 százalékkal szemben. A mosoly tekintetében az első helyen végzett ír vevőkiszolgálók 97 százalékot, míg a magyarok 84 százalékot értek el. 45 százalékban történt kapcsolt értékesítésre vonatkozó ajánlás, ami sajnos 7 százalékkal rosszabb eredmény a korábbi évhez képest. Ezzel hazánk összesítésben a középmezőny élén végzett - tájékoztat a ClientFirst Consulting Kft.

A világátlag mosolygás tekintetében 79 százalék, az üdvözléseket vizsgálva 81 százalék. Világszinten a vásárlók 58 százaléka kapott ajánlatot egyéb termék megvásárlására, szolgáltatás igénybevételére a tizenharmadik alkalommal elvégzett kutatás szerint. Jelentős különbségek vannak azonban az egyes földrészek, országok és iparágak között.

mosoly

„Hazánk 2008 óta vesz részt a felmérésben, változó mutatószámokkal. Összességében évről-évre sikerül javulást elérni, önmagunkhoz és a világátlaghoz viszonyítva egyaránt. Bár a kapcsolt értékesítés területén mutatott gyengébb teljesítmény minket is meglepett” - értékelte az adatokat Mózes István, a ClientFirst Consulting Kft. ügyvezetője. Kiemelte: azok a vállalatok, akik bekapcsolódtak a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálás Programba, a hazai átlaghoz képest is rendszeresen jobban teljesítenek és ez idén sem történt másként. A legfrissebb eredmények alapján a vásárlók 88 százalékát üdvözölték mosolyogva, 98 százalékukat köszöntötték. A kapcsolt termékek ajánlása területén pedig 60 százalékot értek el a program résztvevői.


Mosolygás

: Írország harmadik éve vezeti a mosolyranglistát, az ír eladók 97 százaléka mosolyog munka közben, amely ugyan egy kicsi visszaesés a tavalyi 100 százalékhoz képest. A második helyen Litvánia, a harmadikon Puerto Rico végzett 95 és 94 százalékkal. A legkevesebbet a hong kong-i (57%) és makaói (54%) eladók mosolyognak. Hong Kong így is javított tavalyi eredményén, amikor mindössze 48 százalékon állt mosolygás tekintetében. Világszerte átlagosan a legtöbbet (89%) az egészségmegőrző és szépségápolási (health & beauty) szektorban, a legkevesebbet a közlekedésben dolgozó kiszolgálók (58%) mosolyognak, azonban ebben az iparágban is sokat (15%-ot) javult a helyzet az előző évhez képest.


Üdvözlés

: A lista élén nyolc Dél-Amerikai ország áll, közülük több (például Mexikó, Ecuador vagy Venezuela) 100%-os eredményt ért el az üdvözlés terén, de Görögország és Írország is az élmezőnyben végzett 97-97%-kal. Hong-kongban, Indiában, Moldovában (62%) és Makaón (54%) viszont kevesen köszönnek a vevőknek. Iparági szinten a kormányzati szektor (96%) végzett az élen üdvözlés tekintetében. Nagy meglepetés az egészségmegőrző és szépségápolási (health & beauty) terület drasztikus visszaesése, 19 százalékot romlott a szektor tavalyi eredménye, így mindössze 74 százalékot ért el. Ezzel a legrosszabb eredmény produkálta a tavalyi első helyezése után.


Kapcsolt értékesítés

: A mérések kezdete óta ez a tényező mindig is alacsonyabb eredményeket hozott, mint az üdvözlés vagy a mosoly. A tendencia most is folytatódott, de a javulás évről évre látványosabb. A listát a Dél-Amerikai országok vezetik, akárcsak a korábbi években. El Salvadorban az esetek 99%-ban ajánlottak az eladók más terméket vagy szolgáltatást a vevőnek, míg Hondurason 97%-ban. A legrosszabb eredményeket Paraguay-ban (17%) mérték. Az iparágakat vizsgálva a pénzügyi szektorban születtek a legmagasabb értékek (66%), a legalacsonyabbak pedig az autóiparban (50%).
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk

Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk