Megjelent: 5 éve

Cafeteria: élre tört a SZÉP-kártya

Idén a SZÉP kártya közel 28 százalék részesedéssel a legnépszerűbb cafateria-elem, az új Erzsébet utalvány az ötödik helyen kezdett – írja a www.napi.hu egy felmérést idézve.

Az új szabályozás teljesen felborította a korábban megszokott népszerűségi sorrendet. Míg tavaly még a három francia szolgáltató által forgalmazott melegétel juttatás dominálta piacot, idén ez a cafeteria elem drasztikusan visszaesett, és a vezető pozíciót a SZÉP juttatások vették át.


Az sem meglepő természetesen, hogy idén az Erzsébet utalvány is bekerült a legnépszerűbb juttatások körébe, mégpedig a lista ötödik helyére. Nagy vesztesként a korábbi, hagyományos melegétel-utalvány viszonylag szerény 3,6 százalékos részesedéssel a hatodik helyre szorult.


Átírt szabályok, változó preferenciák


A 2012-es évben gyökeresen megváltozott a béren kívüli juttatások szabályozása. Az ilyen juttatások közterhe (a törvényben meghatározott értékhatárokon belül) 19,04 százalékról 30,94 százalékra növekedett. Megjelent a három pénzintézet által forgalmazott SZÉP kártya három alszámlával (vendéglátás, szállás és szabadidő), amelyeken a munkáltató együttesen legfeljebb évi 450 ezer forint értékű kedvezményes adózású juttatást biztosíthat a dolgozói részére.


Az étkezésekhez használható fel az új Erzsébet utalvány is, amelyet a munkáltató kedvezményesen havi 5000 forint értékhatárig adhat. Ugyanakkor megszűnt az üdülési csekk és az internet-támogatás adókedvezménye. A korábban vezető juttatásnak számító melegétel utalvány, sem adható kedvezményes adózás mellett, szerepét főleg az Erzsébet-utalvány veszi át .


2012. április 25.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek