kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Kistérségi közmunkák kezdődtek

A huszonhat bevont kistérség közül elsőként a fehérgyarmatiban indul el a következő hetekben a több ezer embernek munkát adó Start munkaprogram – jelentette be Papp Károly, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára Nyíregyházán.

Mindenhol megkezdődött az előkészület


Az előkészítési munkák minden kistérségben megkezdődtek, elsőként a Fehérgyarmat vonzáskörzetében lévő 46 településen, 1074 ember bevonásával indulhat el hamarosan a foglalkoztatás. A helyi program lebonyolítására erre az évre csaknem 450 millió forintos támogatási keret áll rendelkezésre, amelyből a foglalkoztatottak munkabérét és annak járulékait, illetve az eszközöket finanszírozzák. Az országosan bevont települések csaknem negyede Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, ahol a fehérgyarmatin kívül további öt kistérség csatlakozhat a mintaprogramhoz – emelte ki a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy más jellegű mintaprojektek is elindultak az országban.


Eddig 206 ezer embert vontak be


Hevesben erdőtelepítési, Dombrád térségében kerékpárút-építési, az államhatár mentén pedig határjelek és határnyiladékok tisztítására irányuló programok kezdődtek. A Nemzetgazdasági Minisztérium által az év elején elindított közfoglalkoztatási programba szeptember elejéig 206 ezer embert vontak be – jelezte Papp Károly. Közlése szerint a költségvetés tervezésével párhuzamosan elkezdődött a 2012-es Start mintaprogram kidolgozása, az állami cégek pedig megduplázzák a közfoglalkoztatásba bevonható foglalkoztatotti létszámot. Jelen mintaprojekt eredményeinek függvényében, szintén jövőre indulhat el egy mezőgazdasági program, amely 94 halmozottan hátrányos helyzetű kistérséget érint – fűzte hozzá a helyettes államtitkár.


Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője a tájékoztatón elmondta: a dombrádi térségben zajló mintaprojekt keretében a Tisza töltésén két kilométer hosszan épül ki úgynevezett koronaburkolat, amely egyszerre szolgálja majd az árvízvédelmi és közlekedési célokat. Az igazgató tájékoztatása szerint az építkezésen naponta 120 ember dolgozik, a kiadások finanszírozására 40 millió forint állami támogatást kapott a környezetvédelmi szervezet – jelenti az MTI.


2011. szeptember 20.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk