kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Folyamatosan nő a túlórák száma törvénymódosítás nélkül is

A KSH adatai szerint folyamatosan nő a ledolgozott munkaórákhoz képest a túlórák aránya. A Policy Agenda pedig kiszámolta, hogy az egy főre vetített túlóraszám 51 százalékkal nőtt az utóbbi négy évben a PA kutatóinak számításai szerint.

Az Mt. módosítása révén lényegében a munkavállaló és a munkáltató megállapodásától függne, hogy a mostani 250 órás túlóra-keret 400 órára emelkedhessen. A fő indokok között az szerepel, hogy így többet kereshetne a dolgozó A Policy Agenda (PA) által készített, és múlt héten nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint a dolgozói társadalom 83 százaléka nem ért egyet a javaslattal. Sőt, egy májusi felmérésből kiderül, hogy csak a több pénz, nem elég vonzó a túlóra végzéséhez. A dolgozói társadalom negyedik legerősebb félelme, hogy "a sok munkával töltött idő miatt konfliktusom lesz a magán-/családi életemben".

A napi.hucikke szerint a kormány javaslata mögött a munkaerőhiány is szerepet játszik. Csökken az aktív korú társadalom létszáma. Miközben 2008-ban a 18 év és a nyugdíjkorhatár közötti létszám 6,3 millió ember volt, 2018-ban már csak 6,2 millió fő, annak ellenére, hogy a korhatár két évvel emelkedett.

További gond, hogy az osztrák és német munkaerőpiac százezreket csábított el dolgozni. Ezt pedig azonnali intézkedésekkel, három módon lehetne kezelni (belső tartalékok kiaknázása, külföldi munkavállalók bevonása, meglévő dolgozók munkaidejének növelése). A lap emlékeztet, hogy most épp e harmadik lehetőséget akarják a parlamentben megszavazni.

A KSH adatai szerint folyamatosan nő a ledolgozott munkaórákhoz képest a túlórák aránya. Az idei harmadik negyedévi adat (7,99 óra/év) 2008-hoz képest 33, 2014-hez képest pedig 10 százalékkal magasabb. Miközben 2014-ben a túlórák aránya a munkaórák számából 1,79 százalék volt, addig ez 2018-ra a tizedével, 2 százalékra növekedett. Ebből látható, hogy a munkaerőpiac így reagál a munkaerőhiányra. A Policy Agenda a szektorokat vizsgálva azt találta, hogy leginkább a közigazgatásban volt magas a túlóra száma, egészen pontosan 51 százalékkal nőtt az elmúlt négy évben. A mezőgazdaság 27 százalékkal a második, a pénzügyi,biztosítási tevékenység pedig 23 százalékkal a második. Az ágazatok közül a negyedik helyre a vízellátás, hulladékgazdálkodás került 22, az ötödikre pedig a kereskedelem, gépjárműjavítás 15 százalékkal.

Igaz, ezt a szakpolitikai kényszert, "jó kormányzással" lehetett volna kezelni. A PA elemzése szerint taktikai és politikai hiba volt, hogy nem voltak képesek megállapodni a szakszervezetekkel. Egy olyan időszakban, amikor a kormánynak kifejezetten lehetősége lett volna egy csomag keretében (ebbe a minimálbér emelése, a cafeteria, egy országos bérajánlás is beletartozott volna) kompromisszumot elérnie, hiba volt a merev ragaszkodás az eredeti szándékhoz – írja végül a lap idézve az elemzést.

napi.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk