kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Beindult a csoportos munkaerő-felvétel

Kedvező álláspiaci folyamatokról számol be országos körképében a Népszabadság. Egyre több a csoportos létszámfelvétel: a több száz új alkalmazott foglalkoztatását tervező Mercedes vagy Hankook mellett a kisebb cégeknél sem ritka a több tíz fős bővítés.

images

700 fővel bővül a Hankook


Egy korábbi beruházás, a Hankook dunaújvárosi üzemének tervei is már „új szinten” futnak. A közép-dunántúli központtól kapott tájékoztatás szerint a gyár az idei évre tervezett 700 fős létszámfelvétel érdekében már nemcsak velük, hanem az összes régiós munkaügyi bázissal felvette a kapcsolatot. Emellett a Praktiker és a Tesco ugyancsak új munkahelyeket jelentett be, ezek együttes igénye meghaladja a 120 főt.


Zalában ezer új munkaerő kell


A jelek szerint a nyugati határ mentén is beindultak a cégek. Az illetékes irodában neveket ugyan nem kívántak mondani, de annyit elárultak, hogy csak Zalaegerszeg és Zalaszentgrót térségéből összesen csaknem ezer munkavállaló iránt érkezett igény.


Az észak-alföldi térségben viszont éppen arról beszéltek, hogy az adatok alapján az élelmiszer-ipari feldolgozás a korábbi időszakhoz képest kevesebb munkaerőt igényel. Ugyanakkor a fémiparban, a könnyűiparban és a kereskedelemben néhány területi kirendeltség jelentősebb, ötven főnél nagyobb munkaerőigényt jelzett – írja a Népszabadság.


2010. május 26.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk